Delhiben külön alkalmazás segít majd tiszta WC-t találni a turistáknak

Két hónapon belül teszik elérhetővé az újítást, mellyel a Delhibe látogatók könnyedén eljuthatnak majd a nyilvános toalettekhez, és értékelhetik is azokat.

India második legnagyobb metropoliszában elsőre eddig talán nagy kihívást jelentett olyan nyilvános illemhelyet találni, amely minden nyugati higiéniai elvárásnak megfelel. Egy új alkalmazásnak köszönhetően azonban már nem kell sokáig keresgélniük a turistáknak. A város három civilszervezetének összefogásából ugyanis két hónapon belül elindul az a mobilalkalmazás, amelyet letöltve könnyedén eljuthat bárki a hozzá legközelebb eső nyilvános vécéhez, amelyet a használat után értékelni is tud majd – számolt be a Hindustan Times.

1800 illemhely kerül fel így a térképre a több mint 20 milliós városban. A tisztaságot illetően is fejlődés várható az appnak köszönhetően, hiszen amint az egyik egység negatív értékelést kap, ellenőrök jelennek majd meg a helyszínen, felszólítják az üzemeltetőket a tisztításra. Sok helyen azonban még vízellátás sincs, így kérdés, hogy azok nyitva maradhatnak-e majd vagy bezárják őket a hatóságok.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez