Netanjahu Párizsban a franciaországi zsidóüldözés kezdetének 75. évfordulóján

Franciaországban Emmanuel Macron elnök Benjamin Netanjahu izraeli kormányfővel együtt emlékezik meg arról, hogy 1942-ben a francia hatóságok összegyűjtötték a zsidókat Párizsban. 13 ezer férfit, nőt és gyereket szállítottak a haláltáborokba, ahonnan csak nagyon kevesen tértek vissza.

Marine Le Pen asszony, a szélsőjobboldali Nemzeti Front vezére a választási kampány során megismételte azt, hogy Franciaország nem felelős zsidó polgárainak haláláért, mert a náci Németország végzett velük. 1995-ben Jacques Chirac akkori köztársasági elnök ismerte el először Franciaország felelősségét. Kipát tett a fejére és így kért bocsánatot Franciaország nevében. Macron elnök ennek a hagyománynak a folytatásaként fogadja Párizsban Netanjahu izraeli kormányfőt. Aki legutóbb akkor járt Párizsban, amikor az első iszlamista merénylet után milliós tömegtüntetést szerveztek a terrorizmus ellen. Netanjahu akkor feldühítette a francia kormányt, mert arra biztatta Európa legnagyobb zsidó közösségét, hogy vándoroljon ki Izraelbe. Francois Hollande akkori köztársasági elnök nyomatékosan hangsúlyozta: Franciaország képes zsidó polgárainak védelmére!

Hollande elnök a maga részéről viszont Netanjahu kormányfőt dühítette fel, amikor idén januárban nemzetközi tanácskozást szervezett a közel-keleti békéről. Franciaország hagyományosan híve az önálló palesztin államnak, melynek gondolatát Netanjahu jobboldali kormánya elutasítja. Macron elnök nemrég fogadta az Elysée-palotában Mahmud Abbasz palesztin elnököt. Netanjahu izraeli miniszterelnök európai körútja során Budapestre is ellátogat. Harminc éve nem járt izraeli miniszterelnök Magyarországon.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez