Anarchisták űznék ki a turistákat Barcelonából

Ezért pedig konkrét megmozdulásokat is szerveznek. Azt mondják: egyre élhetetlenebb a város a turistainvázió miatt.

“Turisták, menjetek haza” – üzeni az Arran anarchista csoport a Barcelonába látogatóknak. A szervezet a katalán függetlenségért küzdő Népi Egység (CUP) nacionalista ifjúsági mozgalma és legutóbb azzal került be a médiumokba, hogy tagjai a turisták megfélemlítésére vittek véghez különféle akciókat. Városnéző buszokat támadtak meg maszkban, biciklikölcsönzőket rongáltak meg, legutóbb pedig Palma de Mallorca népszerű kikötőjében akcióztak. A The Local szerint a körülbelül 500 tagból álló csoportot többnyire 25 év alattiak alkotják. Szerintük az erőszak bevetése az egyetlen módja annak, hogy megfékezzék a turistainváziót, amely megkeseríti a hétköznapjaikat.

Barcelona lakosai a tömegturizmus miatt már többször felemelték a szavukat, a katalán főváros ugyanis az egyik legnépszerűbb turistacélpont Európában. Csak tavaly 9 millió turista töltött el ott legalább egy éjszakát hotelben vagy szállodában, ehhez azonban még hozzájön az a körülbelül 30 millió látogató, aki másfajta szállást választott  magának. Az Airbnb jelenléte miatt a belváros azonban egyre élhetetlenebb a helyiek számára, hiszen folyamatosan jönnek-mennek az idegenek a szomszédságban. A népszerű alkalmazás ráadásul rendesen felnyomta az albérletárakat, ami miatt hosszú távra szinte esélytelen megfizethető áron lakáshoz jutni Barcelonában.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez