Véletlen volt – a Nigériában elrabolt iskoláslányok titkos naplói

Több mint 200 keresztény iskoláslányt rabolt el 2014 tavaszán a rettegett terrorszervezet, a Boko Haram. Az iszlamisták fogságából kiszabadult lányok azt mondják: egy vacakul végrehajtott rablás véletlen következményeként kellett több mint három évet brutális rabságban tölteniük.

A meglepő megállapítás titokban vezetett naplóikból derül ki. A naplókhoz a Thomson Reuters Foundation jutott hozzá, a Reuters hírügynökség pedig részleteket is publikált belőlük.

Azon a 2014 áprilisi éjszakán, amikor elhurcolták őket az kollégiumból, nem értük mentek a fegyveresek: építőipari berendezéseket akartak rabolni az udvarból – idézi fel az egyikük, Naomi Adamu a naplójában. Miután nem találták azt, amit kerestek, elbizonytalanodtak: mi legyen a lányokkal. Vitatkozni kezdtek, valaki azt mondta, el kéne égetni mindet. Másvalaki azt javasolta, hogy vigyék őket Sambisába, a Boko Haram távoli erdei támaszpontjára. Ott Shekau, a vezér majd megmondja, mit kezdjenek velük.

Részlet a Boko Haram egyik videójából.
Részlet a Boko Haram egyik videójából.

 

A lányok elhurcolása után hatalmas nemzetközi kampány bontakozott ki a közösségi médiában. A  #bringbackourgirls milliókat mozgatott meg.

Naomit 81 társával együtt idén májusban engedte el a Boko Haram. Ez volt a második ilyen hullám, 21 lány már tavaly októberben kiszabadult. Egy titkos helyen tartják őket Abujában, ahol testileg is, lelkileg is felépülhetnek – közölte a kormány.

Néhány másik lány is megszökött vagy kimentették, de feltételezések szerint 113-an még mindig a fegyveres csoport fogságában vannak.

A naplók hitelessége a Reuters szerint nem bizonyítható. Az sem világos, hogy mi a célja a még fogságban lévő lányok elengedéséért a Boko Harammal tárgyaló nigériai kormánynak a kiszivárogtatásukkal.

A naplók egyébként nemcsak az átélt szörnyűségekre nyitnak ablakot, de arra is, hogy a lányok dacoltak fogvatartóikkal és biztosak voltak abban, hogy egy nap majd hazajutnak.

Néhány hónappal az elrablásuk után kezdték dokumentálni a megpróbáltatásaikat. Amikor a Boko Haram – a kifejezés hausza nyelven nagyjából azt jelenti, hogy “a nyugati oktatás bűn” – füzeteket adott nekik, hogy jegyzetelni tudjanak a Korán-órákon.

Hogy elrejtsék őket fogvatartóik elől, a lányok földbe ásott rejtekhelyen őrizték vagy a ruhájuk alá dugták a naplókat. Három másik lány is írni kezdett, de ők csak feljegyzéseket, angol és hausza nyelven. “Közösen írjuk ezt. Amikor egyikünk elfárad, a másikunk folytatja.”

Az élet Sambisában rendszeres verésből, Korán-órákból, háztartási munkából állt és állandó nyomásból annak érdekében, hogy menjenek férjhez a fegyveresekhez és térjenek át az iszlámra.

Amikor öten megpróbáltak elszökni, a Boko Haram tagjai megkötözték őket, lyukat ástak a földbe és a szökevények egyik osztálytársához fordultak. Vágd le a fejüket, vagy mi vágjuk le a tiédet – hangzott az ultimátum. “Könyörögtünk nekik. Sírtunk. Azt mondták: ha még valaki szökni próbál, egyikünk feje sem marad a nyakán” – írta Naomi.

Másik alkalommal a fegyveresek összegyűjtötték azokat a lányokat, akik megtagadták, hogy felvegyék az iszlámot. Benzines kannákat hoztak és azzal fenyegetőztek, hogy leöntik benzinnel aztán élve meggyújtják őket. “Azt mondták: meg akartok halni. Nem akartok muzulmánok lenni, ezért elégetünk benneteket. Ahogy a lányok arcára kiült a rettegés, a fegyveresek nevetésben törtek ki. A kannákban víz volt” – áll a naplóban.

Naomi aggódik naplóíró társáért és legjobb barátnőjéért, Sarah Samuelért. Ő még mindig a Boko Haramnál van, ugyanis férjhez ment az egyik fegyvereshez. “Azért ment hozzá, mert sem ételt, sem vizet nem kaptunk eleget. Nem mindenki bírja az ilyesmit” – mondja Naomi.

A Boko Haram Nigéria északkeleti részén 20 ezer embert ölt meg és legkevesebb kétmilliót üldözött el otthonából 2009 óta tartó kegyetlen hadjárata során – melynek még közel sem látszik a vége.

Fotó: néhány lány a kiszabadulása után / Reuters

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez