Az USA olajembargót akar Észak-Korea ellen

Washingtoni szakértők szerint ezzel súlyos csapást mérhetnének a világtól elzárkózó nemzeti kommunista rendszerre, amely vasárnap hidrogénbombát robbantott fel.

Trump elnök telefonon tárgyalt Hszi Csin-ping kínai elnökkel. Vang Ji kínai külügyminiszter annyit mondott, hogy “a szankciók csak a megoldás felét jelentik, a másik fele a tárgyalás Észak-Koreával”. Ezek után nem világos, hogy Kína támogatja-e az újabb szankciókat Észak-Korea ellen. Az USA egyébként Kim Dzsongun és az észak-koreai elit számláit is be akarja fagyasztani, mert ezzel is nyomást akar gyakorolni az ifjú diktátorra. Szakértők szerint az észak-koreai elitnek nincsenek számlái az USA-ban. Azokat a kínai bankokat lehetne megbüntetni, melyek Észak-Korea pénzügyeit intézik külföldön. Ez azonban konfliktushoz vezetne Washington és Peking között. A kínaiakhoz hasonlóan Oroszország is tárgyalásokat javasol. Putyin elnök Vlagyivosztokban beszélt egy nemzetközi gazdasági fórumon:

Putyin: nem lesz nukleáris konfliktus a Koreai-félszigeten 

Csakis diplomáciai megoldás lehetséges a koreai válság ügyében – hangsúlyozta Vlagyimir Putyin Vlagyivosztokban, ahol részt vett egy nemzetközi gazdasági fórumon. Az orosz államfő szerint 2005-ben már nagyon közel álltak a megoldáshoz a koreai válság ügyében, de végülis nem sikerült a hat résztvevőnek egyetértésre jutnia (a két Korea, Kína, Oroszország, az USA és Japán vett részt a tárgyalásokon Pekingben). Jelenleg Észak-Korea az atombombát nemzetbiztonsági stratégiája kulcselemének tartja, ezért hiába fenyegetik újabb szankciókkal, akkor sem fog lemondani róla – hangsúlyozta Vlagyimir Putyin.

A vlagyivosztoki tanácskozáson a két Korea diplomatái is részt vesznek. Ezért korábban Lavrov külügyminiszter utalt rá, hogy sor kerülhet valamiféle egyeztetésre is a válság ügyében. Vlagyimir Putyin találkozott Mun dél-koreai elnökkel Vlagyivosztokban és megerősítette: Oroszország nem ismeri el Észak-Koreát nukleáris hatalomként, de csakis a tárgyalásokat tartja kivezető útnak.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez