Először vezet női bíró mérkőzést a Bundesliga első osztályában

A német futball ezzel példát mutat egész Európának, hiszen a futball-nagyhatalmak valamelyikében most vasárnap kerül sor arra, hogy egy nő fújja a sípot az első osztályú meccsen.

A 38 éves Bibiana Steinhaus egyáltalán nem ideges. Ugyanis már több mint tíz éve bíráskodik: a női futballban már mindenütt ott volt. Európa-bajnokságon és világbajnokságon egyaránt bizonyított. A férfiak között sem vallott szégyent a sportos rendőrnő, aki évekig fújta a sípot a második osztályban. Idén azonban, mint a Bild magazin erről beszámolt, beválogatták aközé a 23 játékvezető közé, akik mérkőzést vezethetnek a Bundesliga első vonalában.

A debütálásra a fővárosban kerül sor, ahol a Hertha Berlin a Werder Bremen csapatát fogadja. A hazai csapat igyekszik megadni a módját a korszakos eseménynek. 500 jegyet hoztak forgalomba féláron, kizárólag a szebbik nem képviselőinek. Így akarnak plusz nézőket csábítani és plusz szurkolókat Bibiana Steinhaus bírónőnek. Aki tudatában van az esemény jelentőségének. “Nekem ez nem jelent túlságosan sokat, mert már évek óta bíráskodom. De tudom, hogy most az egész női nem képviseletében leszek ott a pályán!”

A Hertha akcióját a női szurkolók becsábítására nem mindenki fogadta kedvezően: a nők jogainak védelmezői szerint nem kellene ilyen nagy feneket keríteni az ügynek. A 21. században, amikor a nők már vadászpilóták is lehetnek, igazán nem nagy ügy, ha a sípot fújják egy futballmérkőzésen. A német sajtó azonban a bírónőnek ad igazat: fontos, hogy a férfi futballban, amelyben a macsó tudat még ma is sok helyen dominál, elfogadják egy női bíró ítéletét egy vitatott helyzetben a Bundesliga első osztályában.

Fotó: Wikimedia Commons

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez