Vagány lányok a szudáni utcákon

Szudán fővárosában, Kartúmban kétezer nő pattan biciklire hétről hétre. Pedig arrafelé sokan nézik ferde szemmel az ilyesmit.

A kezdeményezés két lányhoz fűződik. Még februárban indították útjára a mozgalmat, melynek kettős célja van: megtörni a konzervatív társadalom normáit és népszerűsíteni az egészséges, környezetbarát életstílust.

Kartúm fuldoklik a mindennapos forgalmi dugókban. Váltsunk hát autóról bringára, járjunk úgy munkába és bevásárolni – mondják a résztvevők. Akik ha még naponta nem is, hetente nyeregbe szállnak, hogy hét végén közösen tekerjenek. Már nemcsak a fővárosban, hanem Omdurmanban is.

Jóllehet az ötvenes évek közepe óta autót minden további nélkül vezethetnek a nők Szudánban, a biciklizést még ma is csak a fiúk és a férfiak esetében tartják kulturálisan elfogadhatónak az afrikai országban – mutat rá az Al Arabiya hírtelevízió. Az egyik kezdeményező, Enas Muzamil azt mondja: ő négyéves kora óta imád bringázni, de mindig visszatartotta a nyilvános kerékpározástól a közvélekedés. Pedig az egészségük és a pénztárcájuk is azt mondja, hogy meg kell szerezniük a jogot, általánosan elfogadottá kell tenniük a lányok kerékpározását – teszi hozzá.

“Nincs ugyan törvény, mely tiltaná ezt, de az emberek mégsem fogadják el. A családok sem engedik meg a lányaiknak.  Rengeteg a negatív beszólás még így is, hogy sokan vagyunk. De még a pozitív kommentek is bosszantóak.”

szudan2

A szudáni társadalom nem éppen nyitottságáról híres. Vagy arról, hogy könnyedén felkarolná az új ötleteket. Ezt a kezdeményezést mégis sokan szeretik. Eleinte magas falak mögött tanították bringázni a jelentkezőket. De hamar híre ment a dolognak, százával csatlakoztak a nők.

Egyikük, Abír azt mondja, mára annyira felbátorodott, hogy minden nap nyeregbe száll. Gyorsabban jut így célba, már eszébe sem jut taxit hívni vagy tömegközlekedésre várni. Neki szerencséje volt: az utca elfogadta az új hobbiját, nem kellemetlenkednek az emberek, békén hagyják.

Egy másik bringás lány, Noha Abdul Mohszen annak is örül, hogy végre valami hasznos dologgal töltheti az idejét. A kezdeményezés összehozta a nőket Szudán több városából, nemcsak a sport vitt pozitív változást az életébe, de az is, hogy sok emberrel beszélgethet, cserélhet tapasztalatot, új dolgokat tudhat meg tőlük.

A környezetvédő hivatalok és szervezetek támogatják őket. Szudánban élő külföldiek is csatlakoztak hozzájuk, minden korosztályból. Diplomaták, diáklányok, háziasszonyok, dolgozó nők. Facebook-oldalukon már 5 ezer fölött van a követők száma. Lilly Oszmán szerint ez annak is köszönhető, hogy a társadalom bármelyik rétegéből elérhető a nőknek ez a sport. Azok is gyakorolhatják, akik keveset keresnek. Egy bringa olcsóbb sok más sporteszköznél és bárhol lehet használni – nem kell drága pénzen klubtagságot vagy pályabérletet venni.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez