Trump: Irán új rakétája kérdésessé teszi a nukleáris egyezményt

Az Egyesült Államok elnöke azzal vádolta meg Iránt Twitteren, hogy új ballisztikus rakétája, mely elérheti Izraelt, lényegében semmissé teszi a nukleáris egyezményt.

Trump ezen kívül azt a régi vádat is előhozta, hogy Irán együttműködik Észak-Koreával, amely gyors ütemben fejleszti nukleáris és rakétatechnológiáját. Mi dühítette ennyire fel Trump elnököt?

A Khoramsar nevű új iráni rakéta hatótávolsága 2.000 kilométer és több robbanófejet is hordozhat, de atombombát nem – hangsúlyozta az iráni Forradalmi Gárda légierejének parancsnoka. Izrael éppen Irán növekvő támadóképességére hivatkozva kéri Trump elnököt, hogy mondja fel a hat nagyhatalom és Irán nukleáris egyezményét. Az iráni elnök az ENSZ-ben keményen reagált Trump kijelentésére, mely szerint Irán egy terrorista gengszter állam. “Trump egy gengszter és egy gengszter nem tehet tönkre egy nemzetközi egyezményt” – jelentette ki.

Korábban az iráni elnök a CNN hírtelevízióban fejtette ki, hogy az USA nagy árat fizetne azért, ha kilépne a nukleáris egyezményből! “Fel vagyunk készülve arra az esetre, ha az Egyesült Államok kilép a nagyhatalmak és Irán nukleáris egyezményéből” – mondta Rohani elnök az exkluzív interjúban. Évekig tartó tárgyalások után hat nagyhatalom (az USA, Kína, Oroszország, Nagy-Britannia, Franciaország és Németország) megállapodott Iránnal abban, hogy a közép-keleti állam csak békés célból fejleszti nukleáris technológiáját. Az egyezményt az Obama adminisztráció írta alá és Donald Trump a választási kampány során “a lehető legrosszabbnak” nevezte azt. Csatlakozott Netanjahu izraeli miniszterelnök bírálatához, aki szerint az USA és a többi nagyhatalom hibát követett el az egyezmény aláírásával.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez