Irán kész tárgyalni a rakétákról

Ennek a feltétele azonban az, hogy az USA nem lép ki a nukleáris egyezményből.

Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter erről tájékoztatta azt a hat nagyhatalmat, amely aláírta a nukleáris egyezményt hazájával: az Egyesült Államokat, Oroszországot, Kínát, Nagy-Britanniát, Franciaországot és Németországot. A Reuters exkluzív értesülései szerint az ENSZ-közgyűlés idején az iráni külügyminiszter elmondta javaslatát Tillerson amerikai külügyminiszternek is. Washingtonban nem erősítették meg, de nem is cáfolták a Reuters értesülését. A világon mindenütt felélénkült Irán bírálata azt követően, hogy ott kipróbáltak egy olyan rakétát, mely elérheti Izraelt is. Trump amerikai elnök állítólag ekkor határozott úgy, hogy az Egyesült Államok kilép a nukleáris egyezményből. Az amerikai elnök október 15-ig nyilatkozhat arról, hogy nézete szerint az egyezmény megfelel-e az USA nemzeti érdekeinek.

A washingtoni sajtó szerint Trump a kongresszusra hagyja a döntést. Vagyis azt jelenti majd be, hogy neki nem tetszik az egyezmény és szerinte nem felel meg az USA nemzeti érdekeinek, de nem buzdítja a honatyákat arra, hogy mondják fel azt. A döntést a kongresszus tagjainak kell meghozniuk Washingtonban. A másik öt nagyhatalom mind amellett van, hogy nem szabad felmondani az egyezményt, mert ez felborítaná az erőviszonyokat a Közel-Keleten.

A katonák Washingtonban azon a véleményen vannak, hogy nem érdeke az Egyesült Államoknak az egyezmény felmondása Iránnal, mert akkor újra megindul a katonai nukleáris program és Irán hónapokon belül atomhatalommá válhatna. Trump nemrég katonai vezetőkkel tanácskozott és utána úgy nyilatkozott: vihar előtti csend van. Ezt mindenki úgy értelmezte Washingtonban, hogy az elnök a nukleáris egyezmény ellen foglal majd állást, de az ebből adódó problémák megoldását ráhagyja a kongresszusra Washingtonban.

Fotó: az egykori amerikai nagykövetségi épület Teheránban – az 1979-81-es túszdráma helyszíne / Flickrr

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez