Miről is szól ma a lánygyermekek világnapja?

Október 11-én, vagyis ma 60 országban lányok helyettesítenek 600 vezetőt. Ezzel is hangsúlyozva a lánygyermekek világnapjának céljait.

A lányoknak igenis joguk van álmodni és joguk van vezető pozíciókat betölteni. Ezt demonstrálja a mai kampány, amikor is világszerte lányok lépnek egy napra államfők, polgármesterek, iskolaigazgatók és más vezetők helyére. Mutatjuk is, hogy hol, a Plan International grafikáján:

screenshot_1

A globális akció célja nem más, mint felhívás egyfajta társadalmi és politikai forradalomra – annak érdekében, hogy ledöntsük mindazt az akadályt, ami a világ nagy részén még mindig ott tornyosul a lányok előtt. Mert ha a lányok ugyanolyan lehetőségeket kapnak, mint a fiúk, akkor nemcsak a saját életüket változtathatják meg, hanem a közösségekét is – vallják a szervezők.

A nemek közti egyenlőség biztosítására még mindig túl kevés az erőfeszítés. Ami mégis megvan, az szétaprózódik, így aligha vezet tartós változáshoz. Ráadásul sokszor még ott is, ahol a törvényeket már felülírták, a lányok még mindig mindennapos élményként élik meg a diszkriminációt és az erőszakot – áll egy új tanulmányban.

A #GirlsTakeover nevű kezdeményezés csak az első lépés egy hosszú úton. De legalább azt megmutatja, hogy a lányok jogaiért folyó harc kezd teret kapni.

Az akció idei világfővárosa Párizs. Itt tartják az első világtalálkozót, amit ezentúl minden évben összehívnak majd október 11-én. Párizs polgármesterének támogatásával rengeteg akció szól a lányokról és a jogaikról ma a francia fővárosban – a legnagyobb a híres városháza, a Hotel de Ville, ahol 400 kormányzati, üzleti, sport, szórakoztatóipari és médiavezető áll ki a lányok és vezetői képességeik mellett. Mert az idei világnapnak ez a témája.

A lánygyermekek világnapja egyébként 2012 óta létezik – az ENSZ Közgyűlése előző évben döntött róla, hogy felhívja a figyelmet a lányok jogaira és problémáira. Például arra, hogy több mint 62 millió lány nem jut a világon oktatáshoz, az 5 és 14 év közötti lányok 160 millió órával több időt töltenek házimunkával, mint a fiúk, vagy hogy a világon mindegyik negyedik lány úgy megy férjhez, hogy még nem töltötte be a 18-at.

(Visited 2 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez