A beduin, akinek első olajkútját köszönheti Szaúd-Arábia

Jóval a GPS feltalálása, valamint az olaj- és gázlelőhelyeket felismerő berendezések előtt az akkor még arab-amerikai olajóriás, az Aramco a beduinokra hagyatkozott, amikor tudni akarta, hol érdemes fúrni a homokban.

Az egyik legismertebb és legsikeresebb ilyen nomád vezető Khamisz ibn Rimthan volt, az adzsmi törzsből. Az Aramco, amely ma már tisztán szaúdi vállalat, a múlt héten az egyik olajtankerét nevezte el róla. Korábban pedig, még 1974-ben az egyik olajkútját. Van is miért hálásnak lenni: ő találta meg a királyság első, bár valami miatt a 7-es számot viselő olajkútját.

Rajta kívül még több kitűnő beduin vezető irányította az amerikai geológusokat a – mint később kiderült, nagyon is gazdag – lelőhelyekre. De ő volt az első, akit a rijádi kormány alkalmazott, majd 1934-ben az Aramco rendelkezésére bocsájtott.

screenshot_1

Ibn Rimthan Max Steineke geológussal vágott neki Abdulaziz király utasítására Szaúd-Arábia keleti tartományának, hogy exportcélra olajat találjon. Jóllehet korábban már többen feladták az ottani próbálkozásokat, nekik sikerült. Így fúrták a királyság első olajkútját.

A híressé vált sivatagi vezető 1959-ben halt meg, 50 évesen, rákban.

Forrás, fotók: Al Arabiya

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez