Egymást átölelve találtak rá a nyáron eltűnt fiatalok holttestére

A 20 éves Rachel Nguyennek és két évvel idősebb barátjának, Joseph Orbesónak még július végén veszett nyoma Kalifornia egyik legszebb és talán legbarátságtalanabb részén. Holttestüket most találták meg. A jelek szerint a férfi megölte a nőt, aztán magát is.

Július 28-án jelezte egy panzió tulajdonosa a rendőrségnek a Joshua Tree nemzeti parknál, hogy két vendége nem tért haza kijelentkezni. A pár kocsiját még akkor megtalálták egy ösvény mentén, a fiatalokat viszont hónapokon át hiába keresték.

A két sivatagot is magába foglaló, csaknem 2 millió hektáros festői Joshua Tree nemzeti parkban meglepően könnyű eltévedni, még az ösvényektől alig néhány méterre is – mondja a park önkéntesekből álló mentőszolgálatának vezetője. Valószínűleg ez történt a fiatal párral is. Egymást átölelő holttestük mellett nem találtak vizet és egyértelmű volt, hogy az élelmiszert is nagyon kiporciózták a haláluk előtt. A fiatalok mellett egy engedéllyel tartott pisztoly volt, melyet a férfi nevén vettek nyilvántartásba és amelyet barátaik szerint önvédelemből vitt magával.

A kép forrása: AP
A kép forrása: AP

A nyomozók biztosak abban, hogy lelőtte a lányt, majd saját magát is. Abban is biztosak, hogy azért, hogy megmentse mindkettőjüket a további szenvedéstől.  Hogy pontosan mi, mikor és hogyan történt, azt nem tudják és nem is fogják már megtudni – sem búcsúlevél, sem bármiféle utalás nem volt erre a helyszínen.

Joseph Orbeso édesapja tagja volt annak a csapatnak, amely a múlt héten végül egy kanyon mélyén, egy fa tövében rábukkant a holttestekre. Azt mondja, megnyugvás, hogy eltemethetik a fiatalokat, hogy mostantól békében nyugodhatnak. Rachel Nguyen szülei nem neheztelnek a fiúra vagy annak szüleire. A New York Times szerint hiszik, hogy a gyilkosság-öngyilkosságot a könyörület és az együttérzés motíválta.

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez