Ferenc pápa az iraki keresztényeknek adja az ajándékba kapott Lamborghini árát – videó

A puritán pápa, aki a szegények képviseletét felvállaló Szent Ferenc nevét vette fel, Lamborghini luxusautót kapott ajándékba. A körülbelül 200 ezer eurót érő luxusautót a Vatikán színeire: fehérre és sárgára festették.

Ferenc pápa megköszönte az ajándékot és megáldotta a Lamborghinit. Majd közölte: a luxusautót elárverezik. A bevételt az iraki keresztények támogatására fordítják.

Irakban a bibliai idők óta élnek keresztények, de az Iszlám Állam és más fanatikus szervezetek miatt üldözésnek vannak kitéve. A katolikus egyház fontos feladatának tekinti az iraki keresztények támogatását annak ellenére, hogy döntő többségük nem ismeri el Róma fennhatóságát. A pápa Barbarin bíborost, Lyon érsekét bízta meg azzal, hogy irányítsa a közel-keleti keresztények támogatására indított akciót. Irakban még nem is oly rég több mint egymillió keresztény élt. Számuk már jelentősen csökkent, hiszen a többségük elmenekült az üldözés elől. A Lamborghini ára a megmaradt keresztény közösségeknek jut a templomok újjáépítésére Irakban.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez