A krokodil visszavág – avagy ki áll a katonai hatalomátvétel mögött Zimbabwéban

A Mugabe elnök körüli bűnöző elemeket akarjuk letartóztatni – mondta a televízióban Moyo vezérőrnagy a hadsereg képviseletében. Szerdán vette át a hatalmat a hadsereg Zimbabwéban, ahol már napok óta hatalmi harcok folytak a 93 éves Robert Mugabe elnök utódlására.

A veterán vezér, aki 37 éve van hatalmon hazájában, nemrég leváltotta az alelnököt. Ezt nem kellett volna tennie! Brit hírszerzői források szerint Emmerson Mnangagwa elbocsátott alelnök áll a puccs mögött. Ki ő?

A 75 éves politikus a 93 éves Mugabe elnök régi harcostársa. Azért nevezik krokodilnak hazájában, mert a felszabadító harcok idején egy olyan csapatot vezetett, melynek szimbóluma a krokodil volt. A függetlenség kikiáltása után sokan közülük az új hadsereg tisztjei lettek Zimbabwéban. Maga az elbocsátott alelnök szinte minden miniszteri posztot betöltött már, de mindenki csak úgy emlékszik rá, mint a titkosszolgálat főnökére. Szakmáját a kommunista Kínában tanulta meg, és egy olyan dandárt vezényelt, melyet Észak-Koreában képeztek ki. Hihetetlen brutalitással számoltak le a rendszer ellenfeleivel. A dandárt azután a nemzetközi tiltakozás hatására feloszlatták, de senkit sem büntettek meg. Tovább szolgáltak a hadseregben. Amely most azért vette át a hatalmat, mert attól félt: az öreg és beteg Mugabe elnök törekvő, relatíve ifjú nejének, Grace-nek adja át a hatalmat.

Robert és Grace Mugabe 2013-ban / Wikimedia Commons
Robert és Grace Mugabe 2013-ban / Wikimedia Commons

 

Grace asszony gépírónőként kezdte Mugabe elnök titkárságán, de mutatós külsejével hamar karriert csinált. Férje egyre több hatalmat ruházott rá, de ez nem tetszett az ország politikai és katonai elitjének. Most Moyo vezérőrnagy csak annyit mondott, hogy Mugabe elnök és a családja biztonságban van. A katonai hatalomátvétel óta senki sem látta a veterán vezért, sem pedig viszonylag ifjú nejét, Grace-t. Az elbocsájtott alelnök Dél-Afrikába menekült. Zuma dél-afrikai elnök a válságról szólva úgy nyilatkozott, hogy reméli: a katonai hatalomátvétel nem sérti meg az alkotmányos rendet Zimbabwéban. Minthogy az alkotmányos rendet ebben az afrikai államban Mugabe elnök akarata jelentette, ezért a dél-afrikai elnök nyilatkozata pusztába kiáltott szónak tűnik a katonai hatalomátvétel után Zimbabwéban, ahol az egyik vezért minden valószínűség szerint egy másik követi majd…

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez