Uniós szociális csúcs Svédországban – Merkel kancellár nélkül

Németországnak még mindig nincsen új kormánya, ezért Angela Merkel kihagyja ezt az uniós csúcsértekezletet, melyet Göteborgban rendeznek meg. A téma a szociális dömping, amely szembeállítja egymással az alacsony munkabérű egykori szocialista országokat a jóléti államokkal, ahol nemcsak a fizetés sokkal magasabb, de a szociális juttatások mértéke is erősen különbözik.

Minthogy a szembenállás túlságosan nagy, ezért a tagállamok csak elvi nyilatkozatot fogadnak el, amely semmire sem kötelez. A csúcs előtt Svédország szociáldemokrata kormányfője interjút adott az AFP hírügynökségnek.

“A szélsőjobboldali populizmus méreg, mely árthat az egész Európai Uniónak!” – hangsúlyozta Kjell Stefan Löfven szociáldemokrata miniszterelnök. Nem véletlen ugyanis , hogy Göteborgban rendezik meg az Európai Unió szociális csúcsértekezletét. Ezt a témát Brüsszelen kivül elsősorban Svédország sürgette. Svédország jóléti rendszerét, melyet a szociáldemokraták teremtettek meg, egész Európában irigylik, de kevés helyen utánozzák. Az EU tagállamai általában arra hivatkoznak, hogy a szociális kiadások csökkentik a versenyképességet. Nagy-Britannia miniszterelnökei mindig ezt hangsúlyozták, de azért most May miniszterelnök mégiscsak elmegy a csúcstalálkozóra Göteborgba.

“Az Európai Uniónak kell, hogy legyen szociális dimenziója!” – mondta a svéd miniszterelnök, aki ennek hiányával indokolja a szélsőjobboldali populizmus előretörését Európában. Csakhogy a szociális kérdés élesen szembeállíthatja egymással az EU gazdagabb és szegényebb tagállamait. Jól látszott ez a munkaügyi miniszterek luxemburgi tanácskozásán, ahol a magyar és a lengyel küldött élesen kikelt Macron francia elnök javaslata ellen, melyet aztán a többség mégiscsak elfogadott. A kihelyezett munkahelyekről volt szó, vagyis arról, hogy a szegényebb államok munkavállalóit alkalmazhatják saját hazájuk törvényei szerint a gazdagabb uniós államokban. Franciaország, Svédország és a többi gazdag állam szerint ez “szociális dömping”. Csakhogy Magyarország és Lengyelország a munkaerő szabad áramlására hivatkozik, mely az EU egyik alaptörvénye.

Viták várhatók tehát a szociális csúcson Göteborgban, ahol nyilatkozatot adnak ki az EU szociális alapelveiről. Ebben minden bizonnyal szép szavak lesznek, hogy mindenki elfogadja őket. Különben pedig nem lesz kötelező érvényű egyezmény, vagyis a hétköznapokban kevés változást hoz. A dokumentumokat Jean-Claude Juncker írja majd alá a brüsszeli bizottság nevében, Antonio Tajani az európai parlament képviseletében és az EU soros elnöke: Juri Ratas észt miniszterelnök. Az alapproblémát aligha oldják meg – vagyis azt, hogy a szociális válságból a szélsőjobboldali erők profitálnak szerte Európában.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez