Öngyilkosság gombnyomásra – perceken belül ígér békés halált az eutanáziagép

A 3D nyomtatással készülő gép tervezői világszerte szeretnék elérhetővé tenni az eljárást.

Az eutanázia lelkes támogatója, Dr. Philip Nitschke ausztrál orvos Alexander Bannick holland mérnökkel közösen tervezte meg a világ első, privát használatra szánt eutanáziagépét, amely egy speciális eljárással kínál békés halált. A terveket az interneten tették közzé a 3D nyomtatással készülő szerkezetről, amelyet Sarco névre kereszteltek a feltalálói.

000eutan2

A Sarco használata előtt a jelölteknek egy mentális állapotukat felmérő tesztet kell majd kitölteniük, ezután kapják meg azt a kódot, amellyel elindíthatják az eljárást. A gép aktiválása után perceken belül beáll a halál – köszönhetően a kibocsátott nitrogéngáznak, amely eszméletvesztést eredményez, így békés és fájdalommentes módon követhetik el az öngyilkosságot az erre vállalkozók.

000eutan

Az eutanáziagép – amely egyben leválasztható koporsó is – a hazájában Dr. Halálként is ismert Philip Nitschke elmondása szerint azoknak készül, akik racionális szempontok alapján saját maguk szeretnék eldönteni, hogyan és mikor vetnek véget az életüknek, békés és megbízható módon. A Daily Mail beszámolója szerint az egész világon szeretnék majd elérhetővé tenni az eljárást, válaszul az eutanáziát és az orvosilag asszisztált öngyilkosságokat érintő korlátozásokra.

Fotó: Exit International

(Visited 1 times, 1 visits today)

2 hozzászólás ehhez a cikkhez

  1. Rácz Ildikó

    Humánus megoldás nagy szükség van rá. Nem adatik mindenkinek szép élet. Én is szeretném igénybe venni

    Válasz
  2. Gyöngyösi Éva

    Én is, de kérdés mikor lesz nálunk is elérhető és hogyan fogjuk megtudni. Elkel egy kis segítség.

    Válasz

Válasz erre Cancel