Afgán lányok nyertek robotépítő versenyt Észtországban

A fiataloktól korábban megtagadták a belépést az Egyesült Államokba. Most Európában bizonyíthatták technológiai tudásukat.

Afganisztán harmadik legnagyobb városából, Heratból induló csapat vitte el az egyik legrangosabb európai robotépítő verseny, a The Entrepreneurial Challenge at the Robotex fődíját Tallinban. Az Independent közlése szerint az összesen 12  fős csapat három tagja vett részt az észtországi versenyen, ahol egy napelemmel működő, kisméretű gazdaságok földművelését segítő robottal nyerték el a zsűri tetszését. A sikerre méltón büszke Afganisztán, az ország londoni nagykövete külön gratulált a lányoknak.

„Elképesztően büszkék vagyunk az afgán lánycsapat gyönyörű teljesítményére. Kitűnő példái annak, hogy mit tudnak elérni a fiatal afgánok, ha megkapják a szükséges támogatást és a lehetőséget, hogy kiteljesedjenek az oktatásban” – közölte Said T Jawad nagykövet közleményében.

A lányok korábban egy rangos amerikai versenyről már elhoztak egy ezüstérmet, akkor azonban némileg árnyalta az örömüket, hogy a csapat hat tagjának belépését megtagadták az Egyesült Államokba. Végül egy különleges, humanitárius munkásoknak kiállított vízumot kaptak, és így részt vehettek a washingtoni versenyen is, ahol szintén nagy sikert arattak.

Fotó: Twitter – Afghan Embassy DC

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez