Örömünnep Libériában, ahol elnökké választották az aranylabdás futballistát, George Weah-t

Jézusnak hála – skandálta a tömeg Monroviában, ahol népünnepélyt rendeztek abból az alkalomból, hogy az 51 éves egykori futballsztár köztársasági elnök lett.

61,5%-ot ért el az elnökválasztás második fordulójában George Weah, aki elég zavaros programmal indult, de mindenkinek mindent megígért. A koldusszegény és különösen korrupt afrikai államban mindenki szeretne bízni abban, hogy jobbra fordulnak a dolgok. Libériát a polgárháború és az Ebola-járvány a padlóra küldte, így egészen mélyről kell újrakezdenie.

George Weah a gettó fia! – kiáltozta a tömeg, amely most először üdvözölhetett olyan elnököt Libériában, aki a főváros nyomornegyedében nőtt fel. George Weah futballtehetségének köszönheti felemelkedését, amely hozzásegítette őt, hogy az első afrikai aranylabdás legyen a futball történetében. Csakhogy Libéria kormányzása némiképp különbözik a futballtól. Senki sem sejti, miképp birkózik meg ezzel a feladattal a népszerű futballista. Külföldön mindenesetre könnyebben kalapozhat össze pénzt, mint elődei, hiszen George Weah a futballban igazi világsztár volt. Libéria népe pedig csak remélheti, hogy az örömünnep igazi aranykor kezdetét jelenti majd, ahogy azt az új államfő, az aranylabdás George Weah megígérte…

Fotó: Reuters

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez