A hibás chipet előállító Intel főnöke eladta céges részvényeit

A hibás chip komoly biztonsági kockázatot jelent, hiszen a hackerek hatalmas károkat okozhattak volna. Az Intel főnöke szerint azonban egyetlenegy ilyen eset sem történt. Ő mindenestre – biztos ami biztos – kimentette a pénzét a cégből.

Világbotrányt váltott ki a Google leleplezése, hogy az Intel, az AMD és az Arm egy-egy hibás chipje súlyos biztonsági kockázatot jelent. Ügyes hackerek hozzájuthatnak szinte minden információhoz, ha rájönnek erre a hibára. Még egyetlenegy ilyen eset sem történt! – hangsúlyozta Brian Krzanich. Az Intel főnöke elmondta: a chipet nagyon sok készülékbe építették be. Számítógépek, laptopok, okostelefonok vagy tabletek mind lehetnek érintettek. Az Apple készülékekre is vonatkozik ez, mert a világ legnagyobb informatikai cége 2005-ben megszüntette saját chipek előállítását és az Intel által gyártott eszközöket használja. A Magyarországon született Andy Grove futtatta fel az Intelt, és tette a világ első számú chip gyártójává. Szerencsére nem érte meg, hogy a cégét és annak főnökét komoly vádakkal illessék.

A súlyos biztonsági kockázatot ugyanis a cégnél már júniusban észlelték, de csak azután vallották be, hogy a Google szakértői ezt leleplezték! Ráadásul a főnök, Brian Krzanich eladta összes céges részvényét! Már persze amennyit eladhatott. Az Intel központjában közölték: Krzanich még mindíg tulajdonosa 250 ezer Intel részvénynek! Nagyszerű!- mondják erre a kritikusok, de az a baj, hogy a szerződése szerint ennyit köteles mindíg megtartani! Különben nem maradhatna főnök! Eladott viszonyt majdnem egymillió részvényt 24 millió dollárért! Vajon miért? Tudta, hogy nagy a baj, de lányos zavarában erről elmulasztotta tájékoztatni a világot? Ez komoly etikai vétségnek számít az üzleti világban.

A fogyasztókat persze nem ez érdekli elsősorban, hanem az, hogy mi lesz velük? Hackerek csakugyan letölthetik a kódokat is, ha elég ügyesek! Minden rendszer más, a védekezésnek is mindenütt másnak kell lennie!- hangsúlyozza Brian Krzanich. A Google épp pénteken küldött  az Android készülékekre egy szoftvert. Ezt csak le kell tölteni, és a biztonsági kockázat elmúlik. Ahhoz képest, hogy június vagy még régebb óta fennállt, ez nem mondható túlságosan gyors reakciónak. A hackerek hatalmas károkat okozhattak volna. Az Intel főnöke szerint egyetlenegy ilyen eset sem történt. Ő mindenestre – biztos ami biztos – kimentette a pénzét a cégből.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez