Újabb ázsiai fapados rendelési rekord

A malajziai Air Asia 55 darab A-330-as légibuszt rendelt.

Ebből a hosszú távú, nagytestű Airbus típusból egyszerre ennyit még nem rendeltek. A katalógus szerint a gépek összértéke 15 milliárd dollár. Az új gépek 2018-tól állnak majd szolgálatba az Air Asia társaságnál, amely az egyik legdinamikusabb az egész világon. Korábban már volt egy százas nagyságrendű rendelési csomagjuk, de abban többféle Airbus típus szerepel, főleg kis és közepes hatótávolságúak. Pár hete pedig azzal hívta fel magára figyelmet az Air Asia, hogy 150 dollárért, a délkelet-ázsiai járataira bérletet bocsát ki, így egy út szinte nevetségesen olcsó lesz. Mégis megéri az Air Asia-nak, mert rohamtempóban nő az utasok és főleg a fapados társaságokkal utazók száma. Persze a malajziai társaság előretöréséhez hozzájárult a Malaysia Airlines, az állami légitársaság két tragikus balesete is. Igaz, már e katasztrófákat megelőzően is komoly gazdálkodási zavarok voltak az állami társaságnál. Az Airbusnak mostanában nagyon megy az ázsiai üzlet, mert az eddigi legnagyobb értékű rendelést például Indiában az IndiGo légitársaság adta le. Indiára is jellemző a fapados magáncégek viharos előretörése és a nehézkes állami társaság az Air India vesszőfutása. Az egykor szebb napokat látott, de már hosszú évek óta veszteséges indiai nemzeti társaságot csak a kormány pénzügyi mentőövei tudják életben tartani.  (Fotó:AFP)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez