Generációs szakadék Európában

Elveszthetünk egy egész generációt – kesereg blogjában Christine Lagarde asszony. Az IMF főnökasszonya nem véletlenül bánatos, hiszen ma 35 év alatti fiatalnak lenni egyáltalán nem leányálom az Európai Unióban.

Miközben a nyugdíjas nemzedék 10%-kal növelte jövedelmét a 2007 óta eltelt évtizedben, addig a fiatal nemzedék bevétele stagnált. Vagyis a 18-24 éves generáció nem tudta növelni a jövedelmét abban a korban, amikor meg kellett volna alapoznia az egzisztenciáját. Adóssága viszont van bőven. A vagyonból alig részesedik: a 35 alatti nemzedék nevén az összes vagyon kevesebb mint 5%-a van az Európai Unióban!

Miért? Egyetlen szóval lehet rá válaszolni: munkanélküliség. Míg az Európai Unióban átlagosan 7,3% a munkanélküliek aránya, addig a fiatalok esetében ez azt jelenti, hogy minden ötödik munka nélkül van. Hivatalosan. Valójában sokan közülük is dolgoznak, de nem bejelentett munkahelyen, hanem kiszolgáltatott helyzetben – kis pénzért. A fiatalok egynegyedének a munkabére nem éri el a szegénységi küszöböt, vagyis a medián 60%-át. Míg a korábbi nemzedékek fiatal korukban válogathattak a jól fizetett állások között, ma ez ritkaság. Akinek pedig olyan szakmája van, mely kelendő a munkaerőpiacon, mondjuk orvos vagy informatikus, esetleg mesterszakács, akkor az könnyen lelép. Amerikában vagy a világ más részein többet fizetnek és alacsonyabb az adó…

Ezért szomorkodik Christine Lagarde asszony, aki Davosban terjesztette elő az IMF jelentését. Pozitív példa nincs? Természetesen az is van. Németország dicséretet kap, mert hála az iparitanuló-programnak, ott a legkisebb a fiatalok munkanélkülisége az egész Európai Unióban. Hasonló programokat sürget az IMF másutt is. Meg persze a hagyományos gyógymódot: az állam adjon adókedvezményt a fiatalokat alkalmazó cégeknek és pénzelje a startup vállakozásokat, melyeket jórészt 35 év alatti fiatalok alakítanak. E téren Macron francia elnök jár elől jó példával: nagy pénzekkel támogatja a startup vállakozásokat, melyek nemcsak hogy új munkahelyet teremtenek, de versenyképesebbé tehetik Európát a világban. A fiatal generáció nélkül Európa lemaradhat a globális versenyben, hiszen ott a jól fizetett nyugdíjas nemzedékre már aligha lehet számítani…

Fotó: Wikimedia Commons

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez