Álmosvölgy legendája Kazahsztánban

Rejtélyes alvászavar szedi áldozatait Kazahsztánban. Körülbelül másfél éve véletlenszerűen zuhannak álomba Kalacsi lakosai. A legutolsó nyárvégi hullám a 680 fős település több mint 60 lakosát érintette. A Vice és a Russia Tuday napokban megjelent beszámolóira a The Siberian Times egy májusi cikke ad válaszokat.

„Éppen tehenet fejtem egy reggel, amikor hirtelen elaludtam. Semmire sem emlékszem, csakhogy egy kórteremben tértem magamhoz” – meséli az ötvenéves Marina Felk, aki ezután két napot aludt egyhuzamban. Az utóbbi időben annyira elterjedtek az ehhez hasonló esetek, hogy néhányan készenléti csomagot tartanak maguknál, ha esetleg eszméletlenül kórházba kerülnének.

A hatóságok értetlenül állnak a jelenség előtt. Az orvosok először rossz minőségű vodkára gyanakodtak, de a tavaly márciusi hullám egyik áldozata sem fogyasztott alkoholt. Mihail Poluektov, moszkvai alvásszakértő szerint a kazah eset semmilyen hasonlóságot nem mutat a jelenleg ismert 85 féle különböző alvászavarral. Tudósok rengeteg mintát vettek az ottani talajból, vízből, levegőből, valamint az érintettek véréből, hajából, körméből. Vizsgálataik során a sugárzásra kezdtek gyanakodni.

Kalacsi közelében található Krasznogorszk, ami uránbányája miatt közvetlenül Moszkva hatáskörébe tartozott a szovjet időkben. A radon gáz magas jelenléte ellenére Kabdrasit Almagambetov, orvos szerint nem az okozza a krónikus alvásproblémát.

„Aneszteziológusként gyakran használjuk érzéstelenítésre a radon gázt, de olyankor a betegek egy órán belül magukhoz térnek. Az itteniek viszont 2-6 napig is alszanak” – idézi az orvos kétkedő szavait a The Siberian Times. Almagambetov azt sem érti, miért csak egyes embereket érint a jelenség.

Mindezek ellenére Leonyid Rihvanov, a Tomszki Műszaki Egyetem geo-ökológiai és geokémiai professzora szintén a radon gázt okolja, de nem a sugárzás miatt. Szerinte a gáz kémiai hatása, vagyis a bánya kipárolgása miatt alszanak el véletlenszerűen az emberek. Ahhoz azonban, hogy ezt bizonyíthassa el kellene utaznia a helyszínre, a szükséges engedélyek beszerzése azonban még várat magára.

(Kép: Wikipedia)

(Visited 2 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez