Zukor-díjeső az Oscar-gála éjszakáján

Második alkalommal rendezte meg a Magyar Hollywood Tanács az Oscar-váró partyt. Ahol első alkalommal adták át az Adolph Zukorról elnevezett díjakat.

Az Oscar-gálát nyomon követő rendezvény a kilencórás időeltolódás miatt éjjel 11-kor kezdődött a Krúdy Gyula utcai Hollywood Caféban. Ott volt az esten többek közt az első magyarországi Oscar-díjas, Rófusz Ferenc, Csepregi Éva, Horváth Charlie és Gerendás Péter énekesek, több filmrendező, polgármesterek a Magyar Hollywood Tanáccsal kapcsolatban álló településekről.

DSCF0123

DSCF0110

Bokor Balázs, az MHT elnöke okleveleket és három Adolph Zukor díjat adott át. A Magyar Hollywood Tanács és Adolph Zukor szülőfaluja, Ricse Nagyközség Önkormányzata alapította meg az Adolph Zukor díjat. Olyan személyiségeknek adományozzák, akik a filmművészetben vagy a filmmel kapcsolatos más művészeti ágakban olyan komoly szakmai eredményeket értek el, amelyek a magyar filmművészet múltjának és jelenének hírnevét erősítik, illetve civil tevékenységük és életük során olyan példamutató magatartást tanúsítottak, amely bizonyítja, hogy akaraterővel, az önmagunkba vetett hittel, elkötelezett munkálkodással az álmokat meg lehet valósítani.

Rófusz Ferenc Oscar-díjas rendező
Rófusz Ferenc Oscar-díjas rendező
Szakcsi Lakatos Béla és Bokor Balázs
Szakcsi Lakatos Béla és Bokor Balázs
Horváth Charlie és Bokor Balázs
Horváth Charlie és Bokor Balázs

Az első alkalommal kiosztott elismerést Rófusz Ferenc, Szakcsi Lakatos Béla és Horváth Charlie kapta. Később Hubai Gergely filmzene-kritikus tartott filmbejátszásokkal tarkított előadást az Oscar-díj átadások kulisszatitkairól. A szépszámú vendégsereg finom borok társaságában hajnalig közösen nézte a Los Angeles-i díjátadót.

Hubai Gergely
Hubai Gergely
Jimmy J. hollywoodi filmrendező
Jimmy J. hollywoodi filmrendező
(Visited 2 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez