Hatalmas kalóz-tömegsírra bukkantak: Fekete Sam csontjai is ott lehetnek

Egy 300 éve elsüllyedt hajó roncsai alól kerültek elő az egykori legénység és feltehetőleg a kapitány maradványai is – az utóbbi a leggazdagabb kalóz volt a világtörténelemben.

A mai Cape Cod partjainál 1717-ben veszett a tengerbe a Whydah kalózhajó teljes legénységével, fedélzetén a kor egyik leghíresebb és a mai napig egyben leggazdagabb kalózkapitányával, Fekete Sammel. A hajó roncsait kutató régészek több mint 100 ember maradványait találták meg, így ez a legnagyobb kalóz tömegsír, amit valaha feltártak. A legújabb adatok szerint egy fegyver is előkerült, amelyről úgy tartják, a kapitányé volt. Így már csak a DNS-vizsgálat eredményére várnak, hogy bebizonyosodjon: valóban Fekete Sam csontjait azonosították.

A The Telegraph beszámolójából kiderül: amint befejezik a munkálatokat, egy emlékművet is létrehoznak a helyszínen, hogy a közönség jobban megismerhesse a 18. század egyik leghírhedtebb kalózhajójának és kapitányának történetét. Fekete Sam Bellamy irányításával a Whydah egy év alatt 54 hajót rabolt ki Észak-Amerika és a Karibi-térség vizein és ezzel hatalmas vagyonra tett szert. A Forbes Magazin szerint mai értéken 120 millió dollárra tehető a zsákmány.  Bellamy-t a kalózok hercegeként is emlegették kortársai – a kapitány az erőszakos összecsapásokat ugyanis igyekezett elkerülni, természete pedig egy úriemberével vetekedett a korabeli feljegyzések szerint.

Fotó: National Geographic

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez