Amerikai – dél-koreai hadgyakorlat a koreai csúcs idején

Április 27-én tartják meg a csúcstalálkozót a két Korea vezetői – erről csütörtökön állapodtak meg a határvárosban, Panmindzsonban. Ettől függetlenül vasárnap megkezdődött a közös amerikai-dél-koreai hadgyakorlat, melyet Phenjanban háborús fenyegetésnek tartanak.

Nem véletlenül: több mint 300 ezer dél-koreai és 11.500 amerikai katona vesz részt benne! A Yonhap dél-koreai hírügynökség viszont azt hangsúlyozza, hogy a hadgyakorlatot, melyet 20 éve mindig megtartanak, az idén elhalasztották a téli olimpia miatt. A téli olimpia alkalmából Dél-Koreába látogatott a diktátor húga és ezzel megkezdődött az enyhülés. A hadgyakorlatot nemcsak elhalasztották, de meg is rövidítették: a korábbi két hónap helyett az idén csak egy hónapig tart majd. Ráadásul nem érkezik külön amerikai flottaegység, amelynek repülőgép-anyahajóitól nagyon tartanak Észak-Koreában.

Miután Kim Dzsongun megígérte: hajlandó arra, hogy megsemmisítse nukleáris fegyvereit, Donald Trump csúcstalálkozót javasolt. Ezt még áprilisban tartanák meg – helyszín egyelőre nem ismert. Kim Dzsongun nemrég tért vissza Pekingből, ahol egyetlen szövetségesével egyeztette elképzeléseit az amerikai – észak-koreai csúcstalálkozóról. A Koreai-félszigeten nemrég még a háborúra készülődtek, de most komoly esély van az enyhülésre: tíz év óta először lesz koreai csúcstalálkozó, és történelmi premiert jelent Észak-Korea diktátorának találkozása Donald Trumppal. Csodát várni természetesen nem lehet, de a háborús feszültség mindenképp enyhül és ezért talán nem tartja életveszélyes fenyegetésnek Észak-Korea diktátora a most megkezdődött közös amerikai – dél-koreai hadgyakorlatot.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez