Erdőterápiával veszik fel a harcot a stresszel Japánban

A szigetországban tudományosan is bizonyították, milyen pozitív hatásuk van a fáknak és az erdőknek a mentális és fizikai egészség szempontjából. Ma már a kormányzat mellett egyre több magánvállalat is szorgalmazza az erdőterápiát.

Egy szép napon talán még orvosi javaslatra is elküldhetik a túlhajszolt, stresszel küzdő pácienseket az erdőbe, a természet jótékony hatásait ugyanis egyre több kutatás igazolja. Japánban egy 260 embert vizsgáló projektben 20 percen keresztül kellett nézniük az alanyoknak egy erdei panorámát, minek következtében kortizolszintjük 13.4 százalékkal alacsonyabb lett,  mint azoknak, akiket városi környezetben vizsgáltak.

000japan4

„Az emberek a természetben éltek 5 millió évig. Erre a környezetre teremtődtünk. Ezért vagyunk stresszesebbek urbánus körülmények között. Amikor visszakerülünk a természetbe, a testünk úgy kezd el működni, ahogy eredetileg kellene neki”  – mondta Mijazaki Josifumi professzor, a kutatást készítő Chiba Egyetem professzora a JapanTimes-nak.

000japan

Egy másik egyetemen azt vizsgálták, hogy az erdőben töltött idő hogyan hat az NK sejtek, azaz a természetes ölősejtek működésére, amelyeknek fontos szerepük van a tumorok elpusztításában. A tokiói Nippon Orvosi Egyetem kutatásából az derült ki, hogy az erdei környezet hatására nőtt az NK sejtek aktivitása, az immunrendszer erősödött, ami nagy mértékben növelte a stressztűrő képességet is.

000japan3

Japánban a kutatások hatására a kormányzat és a magáncégek közül is egyre többen szorgalmazzák az erdőterápiás központok gyarapítását. Jelenleg 31 ilyen bázis működik az ázsiai szigetországban és 4 utat is kineveztek erdőterápiás célokra – itt a túlhajszolt dolgozók tökéletes nyugalomban tölthetnek el nyugodt órákat a fák árnyékában sétálva. A központokban különböző egészségmegőrző programokon is részt vehetnek a látogatók: amellett, hogy orvosok ellenőrzik őket, légzést segítő órákon, aromaterápiás foglalkozásokon pihenhetik ki a stresszes hétköznapokat.

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez