Vita az iszlámról a német kormánypártok között

Az iszlám része Németországnak – jelentette ki Angela Merkel a parlamentben, és ezzel remélte: lezárta az elmúlt hetek vitáját a kormánypártok között a muzulmánok szerepéről Németországban. A kancellár asszony tévedett, Alexander Dobrindt, a CSU vezére sietett kijelenteni: Németországban nincsenek gyökerei az iszlámnak. A saría nem egyeztethető össze a zsidó-keresztény kulturális örökséggel. Az a muzulmán, aki elfogadja ezt, természetesen része Németországnak, de aki nem…

A bajor keresztényszociális párt vezére, aki a Funke média csoportnak nyilatkozott, megerősítette: a CSU másképp ítéli meg a bevándorlók kérdését, mint Angela Merkel. Maximális mértékben ellenzi például a családegyesítést. Horst Seehofer belügyminiszter nemrég közölte: a minimumra akarja korlátozni a családegyesítést az újonnan érkezett migránsok esetében. Nemrég még Horst Seehofer volt a CSU vezére és Bajorország miniszterelnöke. Ő hívta meg januárban Orbán Viktort a CSU tanácskozására, majd a választások után az elsők között gratulált a magyar miniszterelnöknek.

Németországban tehát nem jutott nyugvópontra a migránsokról szóló vita, mely hosszú hónapokon át akadályozta az új kormány megalakítását. Ennek választási okai is vannak: októberben tartományi választásokat rendeznek Bajorországban. A CSU eddig minden választást megnyert itt, de az őszi országos választás alkalmából kiderült: sok választó inkább a szélsőjobboldali Alternative für Deutschland pártot részesítette előnyben, mely így be is került a berlini parlamentbe, ahol az ellenzék legnagyobb ereje lett. A CSU most választói visszaszerzéséért küzd, ezért hegyezte ki mondanivalóját Alexander Dobrindt a bevándorlásra és az iszlámra, hiszen tudja: a választópolgárok jelentős része  nem kívánja, hogy az iszlám része legyen Németországnak, ahol négymilliós muzulmán közösség él. Ez nem túlságosan nagy egy 82 milliós államban, de minthogy a muzulmánok születési rátája magasabb, a szélsőjobboldal már megkongatta a vészharangot Németországban.

Fotó: Köln központi mecsetje / Wikimedia Commons

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez