Még sincs titkos kamrája Tutanhamonnak

Mostanáig kerestek egy titokzatos kamrát a gyermekfáraó csaknem száz éve, 1922-ben feltárt sírjában, a luxori Királyok Völgyében. Most az egyiptomi hatóságok véget vetettek a kutatásoknak.

Nem létezik a titkos kamra – jelentették be. Pedig korábban 90 százalékra mondták annak esélyét, hogy egy rejtett helyiség vár még feltárásra a 3 ezer éves sírban. Az egyik elmélet szerint ez Nefertiti királynénak a sírját zárta volna magába.

A kutatás a kamra után akkor kezdődött, amikor egy angol régész, Nicholas Reeves megvizsgálta a Tutenhamon sírjának faláról készült szkennelt képeket és ajtók körvonalait vélte látni a vakolat alatt. Ő állította 2015-ben kiadott tanulmányában, hogy egy viszonylag kicsi sírról van szó, mleyet Nefertitinek terveztek, a királyné maradványai még most is ott lehetnek.

Az elmélet elterjedésének szárnyakat adott, hogy a királyné, Ehnaton fáraó felesége sírját mindez ideig sehol nem találták – bár egyszer már azt hitték, hogy megvan, de aztán kiderült, hogy egy másik királyné, Tije múmiájáról volt szó.

Nefertiti Berlinben őrzött és kitűnő állapotban fennmaradt mellszobra gyönyörű nőt mutat – az övé a legismertebb női arc a fáraókori Egyiptomból. Egyes feltételezések szerint nemcsak királyné, hanem királynő is volt: ő kormányozta Egyiptomot férje, Ehnaton fáraó halála és Tutanhamon trónra lépése között.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez