Berlin és Párizs akkor is kitart az iráni nukleáris egyezmény mellett, ha Trump kiszáll

Ezt hangsúlyozta Berlinben Németország és Franciaország külügyminisztere. Heiko Maas német külügyminiszter kijelentette: a világ biztonságosabb lett a 2015-ben aláírt nukleáris egyezménnyel.

Hat nagyhatalom és Irán akkor abban állapodott meg, hogy Teherán nem fejleszti ki nukleáris fegyverzetét és cserébe feloldják azokat a szankciókat, melyek évek óta akadályozták Irán gazdasági fejlődését. Donald Trump már a választási kampányban is bírálta az egyezményt, majd pedig közölte: ki akar lépni belőle, mert szerinte az szörnyen rossz. Izrael támogatja ezt a véleményt. Trumpnak május 12-ig kell nyilatkoznia arról, hogy felmondja-e az USA aláírását. Rohani iráni elnök hétfőn közölte: az Egyesült Államok nagyon meg fogja bánni az egyezmény felmondását.

Merkel kancellár és Macron elnök nemrég Washingtonban próbálta meg rávenni Donald Trumpot arra, hogy ne lépjen ki az egyezményből. Boris Johnson brit külügyminiszter most ugyanerre tesz kísérletet. Az európai nagyhatalmak ugyanis attól félnek, hogy korlátlan versengés indul meg a Közel-Keleten az atomfegyverért, ha az USA felmondja az egyezményt Iránnal. Ráadásul arra mutatnak rá, hogy ezek után kevesen bíznak majd Washington szavában, ha a következő elnök egyre-másra mondja fel az elődje idején aláírt megállapodásokat.

Irán és Izrael nyíltan szemben áll egymással: az izraeli légierő rendszeresen támadja az iráni támaszpontokat Szíriában. Irán a maga részéről nem ismeri el Izrael jogát a létezésre. Irán Oroszország szövetségese, míg Izrael az Egyesült Államok támogatására számíthat. Netanjahu miniszterelnök arra akarja rávenni az Egyesült Államokat, hogy mérjen megelőző csapást Iránra, de Washingtonban ettől óvakodnak, hiszen Irán számíthat Oroszország katonai támogatására.

Fotó: Flickr

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez