Zürichben van egy pékség, ahol csak kriptovalutával fizethet

A Buchmann lehet az első pékség Svájcban – és talán a világon is – ahol megreformálták a fizetési rendszert. A kenyérért itt ugyanis nem készpénzzel kell fizetni, ahogy a világ legtöbb pékségében, hanem elektronikus úton – bitcoinnal vagy Apple Pay-jel.

A készpénz száműzése elsősorban a helyszínnek köszönhető, a pékség ugyanis közel van az egyetemekhez, így főként a fiatalok gyűjtőhelye, akik rendkívül nyitottak az új technológiákra.

000bakeery

Daniel Wehrli üzletvezető a 20 Minuten svájci hírportálnak elmondta, hogy higiéniai okai is voltak a döntésnek – sokat nyomott a latba, hogy így az ott dolgozóknak kevesebbet kell foglalkozniuk a bankjegyek számolásával. Úgy gondolják, hogy ez egyfajta állásfoglalás is, a készpénzmentes fizetést tartják ugyanis a jövőbe vezető útnak.

000bm

A The Local beszámolója szerint érkezett néhány negatív vélemény is a kezdeményezésre, de a legtöbben üdvözölték a lépést. Azonban azoknak sem kell üres kézzel távozniuk, akik elsőre csak készpénzt visznek magukkal a vásárláshoz, nekik ugyanis feljegyzik az adósságukat és legközelebb kifizethetik elektronikus úton a kávét, kenyeret, vagy péktermékeket.

Fotó: Facebook – Buchmann Bäckerei

 

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez