Több mint 6 millió embert hallgattak le Romániában

Erről a megdöbbentő adatról számolt be a titkosszolgálatot ellenőrző parlamenti bizottság elnöke.

Claudiu Manda sajtóértekezleten elmondta: Románia aktív népessége alig több mint 9 millió! Ehhez képest a 6 milliós lehallgatási szám, melyet 2005 és 2016 között mértek, döbbenetesen magas. Azt jelenti, hogy az aktív munkavállalók kétharmadát lehallgatta az SRI.

A román titkosszolgálat, mely a rossz emlékű Securitate utóda, visszaél a jogkörével és a nemzetbiztonságra hivatkozva rengeteg lehallgatásra és megfigyelésre kér és kap engedélyt. Ezen változtatni kellene! – hangsúlyozta az SRI-t ellenőrző parlamenti bizottság elnöke. Aki természetesen maga is tudja, hogy pusztába kiáltott szó a titkosszolgálat bírálata Romániában. Az SRI- nek ma több embere van, mint a rettegett Securitatenak Nicolae Ceausescu idején. Persze ez becsapós, hiszen a kommunista diktatúra idején rengeteg fedőállás működött a munkahelyeken. Minden fontosabb munkahelynek megvolt a maga Securitate-hálózata, melynek tagjai a vállalat fizetési listáján szerepeltek. Persze azért kaptak némi kiegészítést a Securitatétól is, hiszen Krisztus koporsóját sem őrizték ingyen …

A román elit szinte minden tagja kapcsolatban állt, illetve áll a titkosszolgálattal, melynek jóindulatára mindenkinek nagyon nagy szüksége van ma is Romániában. Korábban a titkosszolgálat szoros kapcsolatban volt Moszkvával és azon belül is a KGB-vel. Miközben a nyugati világgal elhitették, hogy Ceausescu külön utakon jár, a román diktátor, aki a titkosszolgálat akadémiáján végzett a Szovjetunióban, vígan együttműködött az oroszokkal.

Ma annyi változott, hogy az amerikaiak játsszák a Big Brother szerepét. Amerikai összekötő tisztek dolgoznak Bukarestben, amely nagy becsben áll az Egyesült Államokban. Törökország ugyanis mind kevésbé megbízható szövetséges, ezért Románia stratégia szerepe állandóan felértékelődik. Különösen így van ez azután, hogy Trump kilépett az iráni atomalkuból. Románia államfőjét az elsők között fogadta Trump a régióból. Bár Johannis elnökkel kapcsolatban megalapozott a gyanú, hogy a Ceausescu-féle Securitate tisztje volt fiatalabb korában, ettől manapság Amerikában eltekintenek, hiszen Románia stabilitása ma a NATO fontos stratégia érdeke. Ezt a stabilitást pedig ki garantálhatná jobban, mint a Securitate jogutóda, az SRI Romániában?!

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez