Lebukott az amerikai kém, aki 800 ezer dollárért Kínának dolgozott

Túl sokat tudnak a kínaiak a Mennyei Birodalomban ügyködő CIA hírszerzőkről – állapították meg bánatosan Washingtonban, miután több mint húsz ügynök bukott le villámgyorsan Kínában.

A vizsgálat megindult: egy CIA ügynököt és két külügyest elkaptak. Aztán most itt a negyedik, aki fontos lehetett a kínaiaknak hiszen több mint 800 ezer dollárt fizettek neki. Ki ő?

Ron Rockwell Hansen egykor az Egyesült Államok hadseregében szolgált. Hírszerzői kiképzést kapott: folyékonyan beszél kínaiul és oroszul. A most 58 éves férfi 2006 óta a DIA, a katonai hírszerzés munkatársa volt Pekingben. Fedőállása egy kereskedelmi cég vezetése volt. Az FBI elég hamar rájött, hogy szoros viszonyban áll a kínaiakkal, de akkor Hansen azt állította: átveri őket, és valójában az Egyesült Államoknak dolgozik. Csakhogy azután jött a nagy lebukás: 20-nál több CIA ügynök tűnt el a kínaiak börtöneiben. Az egész hálózatot újjá kellett szervezni.

Alaposabban megvizsgálták Hansen ügyeit. Kiderült, hogy komoly anyagi gondjai voltak. Amelyeket a kínaiak enyhítettek. Készpénzben több mint 800 ezer dollárt kapott, amit maga vitt be az Egyesült Államokba. Elkapták. Washingtonban az igazságügyi minisztérium közölte: hadbíróság elé kerül. Ez meglehetősen súlyos büntetést jelenthet. Az Egyesült Államok nem viccel a hazaárulókkal: a büntetés általában életfogytiglan! Pollard, aki pedig egy szövetséges államnak, Izraelnek kémkedett, ilyen büntetést kapott. Izrael vezetői csak nagyon hosszú idő után tudták kiszabadítani. A kínaiak valószínűleg nem tesznek meg ennyit Hansenért, aki több mint 800 ezer dollárt kapott azért, hogy az amerikai hírszerzés titkait elárulja a kínaiaknak.

Fotó: Vimeo

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez