A közösségi média magányossá teszi az Y-generációt

Egy 90 éves szexuálterapeuta szerint a technológia amellett, hogy elszigetel, rossz hatással van azokra a képességekre is, amelyekkel az emberek képesek fenntartani a romantikus kapcsolataikat.

Dr. Ruth Westheimer a közösségi médiumok veszélyeire hívta fel a figyelmet a közelmúltban: az Amerika-szerte népszerű 90 éves pszicho- és szexuálterapeuta a The Sunday Telegraphnak nyilatkozott arról, hogy a közösségi média magányossá teszi az Y-generációt. Emellett pedig azokra a képességekre is negatív hatással van, amelyek a romantikus kapcsolatok fenntartásához szükségesek, így egyre nehezebb ilyen kapcsolatokat fenntartania az említett korosztálynak, vagyis a fiatal felnőttekének.

000mill3

„Az emberek kezdik elveszíteni a beszélgetés művészetét. Folyamatosan az iPhone-jaikon lógnak. Láthatsz olyan párokat az étteremben, akik egymás helyett a telefonjaikkal vannak elfoglalva az asztalnál” – mondta a szakember a lapnak.

00soc

Dr. Ruth szerint az internet nagy mértékben hibáztatható a sikertelen kapcsolatokért, mert indokolatlan elvárásokat ébreszt fel az emberekben. Példaként Harry herceg és Meghan Markle esetét hozta fel és megemlítette, hogy az amerikai színésznő szerencsés, amiért rátalált a hercegre. Az emberek többsége azonban hiába várja a fehér lovon érkező lovagot, hiszen a statisztikák szerint csak Nagy-Britanniában 2.4 millióan szenvednek krónikus magányban. Egy nemrég publikált tanulmány a Psychological Medicine hasábjain szintén alátámasztja a terapeuta véleményét, a kutatók ugyanis úgy találták, hogy az Y-generáció magányos tagjai között sokkal gyakoribbak a mentális problémák, mint a többi korosztálynál.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez