Különböző rendezvényeken és fesztiválokon is megjelenik idén a guruló bank

Sikeresen zárult a Takarék Csoport egyedülálló innovációjának, Magyarország első, négy keréken guruló bankjának a tesztelése Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves megyében. Ennek köszönhetően a következő hónapokban újabb öt, mozgó bankfióknak kialakított és ATM-mel felszerelt Takarék-busz áll üzembe további öt megyében (Veszprém, Fejér, Pest, Csongrád és Jász-Nagykun-Szolnok). Ezek közül az első már be is mutatkozott múlt hétvégén, az alcsútdobozi arborétumban immár negyedik alkalommal megrendezett Vál-völgyi Zsúron. Üzembe helyezésüket követően a Takarék-buszok összesen csaknem száz hazai településen több százezer ember számára teszik elérhetővé a takarékok termékeit és szolgáltatásait.


 

A Takarék Csoport azzal a céllal indította el tavaly ősszel az első Takarék-buszt Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves megye 11 településén, hogy termékeit és szolgáltatásait olyan távoli, kis lélekszámú helyeken élő ügyfelei számára is elérhetővé tegye, ahol nincs fizikailag elérhető bankfiókja a Takarék Csoportnak. A guruló bank az idén már hétvégi társadalmi eseményeken, rendezvényeken, fesztiválokon is megjelenik.

IMG_2456

A mintegy féléves tapasztalatok szerint a lakosság megszokta és megszerette a mobil bankfiókot, az része lett a falvak és községek életének. Már minden érintett településen vannak heti szinten visszatérő ügyfelek, akik várják, hogy jöjjön a Takarék-busz. Amely az eddigi adatok alapján nagyjából ugyanakkora forgalmat bonyolít le a településeken, mint az ott korábban működött hagyományos fiókok.

IMG_2463

Az ügyfelek nem csupán azért vehetik igénybe a Takarék-buszt, hogy az annak hátuljában elhelyezett ATM-ből készpénzt vegyenek fel, hanem számlát nyitnak, pénzt fizetnek be, átutalásokat bonyolítanak le, bankkártyát és netbanki hozzáférést, valamint sms-szolgáltatást igényelnek, betéteket kötnek le és állampapírokat vásárolnak. Emellett rendszeresen kérnek információt a bankszámláikról és az egyéb pénzügyi termékekről.

IMG_2449

A tesztüzem alapján komoly fejlesztésekre került sor – ahogy azt a Takarék Csoport az első üzembe helyezést követően kilátásba helyezte. Így a múlt hétvégén kigördülő Takarék-buszban már a Takarék Csoport másik tavaly őszi innovációjában, a Takarék Smart Pointban már bemutatott digitális megoldások is elérhetők.

IMG_2451

„A Takarék Csoport arra törekszik, hogy minél kevesebb terület maradjon pénzügyi szolgáltató nélkül” – hangsúlyozta Vida József, a csaknem 2500 milliárdos mérlegfőösszege alapján Magyarország negyedik legnagyobb pénzügyi csoportjának elnök-vezérigazgatója. Hozzátéve: „itt nem állunk meg, folytatjuk a mozgó bankfiókok fejlesztését, innovációját, amelynek érdekében továbbra is várjuk ügyfeleink véleményét, építő jellegű javaslatait”.

IMG_2455

Emellett a Takarék Csoport a jövőben további fejlesztéseket és innovációs megoldásokat tervez bemutatni.

(Visited 3 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez