Őrizetbe vették az Audi főnökét

Münchenben az ügyészség azért döntött így, mert fennállt annak a veszélye, hogy Rupert Stadler bizonyítékokat semmisít meg. Az Audi legutóbb májusban közölte, hogy visszahívta 60 ezer eladott autóját, mert mindegyikbe beszerelték azt a csaló szoftvert, amely a környezetszennyezési ellenőrzést hamis adatokkal látta el.

Korábban már az Audi 850 ezer autójáról derült ki ugyanez. A Magyarországon is fontos szerepet játszó német autós cég a nagy Volkswagen-botrány kirobbanása után került bajba.

A Volkswagen dízeljárművekről az Egyesült Államokban megállapították 2015-ben, hogy csaló szoftver segítségével átverik a környezetvédelmi ellenőrzést. Az ügybe a Volkswagen egész akkori vezérkara belebukott, a cégnek hatalmas kártérítést kellett fizetnie az Egyesült Államokban. Az Audi a Volkswagen leányvállalata és ugyanilyen módszereket alkalmazott annak érdekében, hogy minél több dízelautót tudjon eladni.

A nevezetes “dieselgate” botrány után viszont megindult az ellentétes tendencia: Párizs polgármester asszonya például bejelentette, hogy a francia fővárosból fokozatosan kitiltják a dízeljárműveket. Több más város követi ezt a példát Európában. A Volkswagen és az Audi a nagy botrány ellenére jó gazdasági eredményeket produkál. Kínában a Volkswagen a legrégebben működő külföldi autógyár. A cég jövője tehát biztosított, de a “dieselgate” során sok vezetőt veszítettek. A csalás különösen súlyos vád Németországban, ahol nagy hangsúlyt fektetnek az etikai normák betartására. Ezért kell az Audi főnökének, Rupert Stadlernek előzetesben várakoznia a bírósági tárgyalásig Münchenben.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez