Leváltották a korrupcióellenes főügyésznőt, aki ezreket – köztük minisztereket is – küldött börtönbe Romániában

Klaus Johannis elnök felmentette Laura Codruta Kövesit, aki 2013 óta állt a DNA – antikorrupciós ügyészség élén Bukarestben. A kormánypárt nyomására az Alkotmánybíróság úgy döntött, hogy a köztársasági elnök nem akadályozhatja meg az ügyésznő eltávolítását. Ezért hétfő délelőtt az elnök szóvivője bejelentette: Klaus Johannis államfő aláírta az ügyésznő elbocsátó szép üzenetét. Tette ezt saját akarata és többszázezer tüntető tiltakozása ellenére. Az Európai Unió éppúgy mint az Egyesült Államok az ügyésznő mögött állt, mert a román elit korrupcióját meg kívánta fékezni. A kormánypárt nyíltan azzal vádolta meg a népszerű ügyésznőt, hogy a bukaresti amerikai nagykövetség támogatásával folytat tisztogatást Romániában.

Dragnea, az illiberális kiskirály egyenlített az ügyésznő leváltásával – nemrég ugyanis három és féléves börtönbüntetésre ítélte a Legfelső Bíróság Liviu Dragneát, Románia politikai vezetőjét. Az ok: a kormánypárt két munkatársát a gyermekvédelmi hivatal alkalmazta – papíron. Pártmunkások pénzelése állami fedőállásban – nem ritkaság ez sehol Európában. Az viszont igen, hogy a kormánypárt vezére megkísérli bedarálni az igazságszolgáltatást, hogy elkerülje a büntetést. Romániában ezzel kísérletezik Liviu Dragnea, akinek igazságügyi reformjait Brüsszel is egyre gyakrabban bírálta.

“Élénk figyelemmel kísérjük Dragnea bírósági ügyét” – nyilatkozta egy magát megnevezni nem kívánó magasrangú uniós tisztviselő az AFP francia hírügynökségnek. Liviu Dragnea, aki a háttérből irányítja a politikai életet – éppúgy mint Jaroslaw Kaczynski Lengyelországban – tiltakozik azellen, hogy a populista lengyel vezetőhöz hasonlítsák. Nem is ismerem Kaczynski-t. Én éppúgy self-made man vagyok. mint a legtöbb politikus Romániában – nyilatkozta a brüsszeli Politiconak.

Az 55 éves politikus különösen büszke arra, hogy sohasem lépett be a kommunista pártba. Pártja, a szociáldemokraták szervezete, a Ceausescu-féle kommunista párt utódszervezete. Ennek ellenére Dragnea házának fala ortodox szent képekkel van feldíszítve. Egyes hírek szerint a közlekedés mérnöki szakon végzett Dragnea a Securitate káder főiskolájának neveltje. Románia rettegett titkosszolgálata átmentette magát a demokrácia rendszerébe is Romániában. Az államfő, Klaus Johannis is ennek a testületnek a tagja volt – még Ceausescu idejében.

Jövőre lejár Johannis államfő mandátuma. A szociáldemokraták valószínűleg Liviu Dragneát jelölik majd. A román alkotmány furcsasága miatt miniszterelnök nem lehet, de államfő igen – persze, ha addig nem kerül börtönbe. Liviu Dragnea azért nem lehet kormányfő, mert 2012-ben választási csaláson kapták rajta. Ezért kétéves felfüggesztett börtönbüntetést kapott. A mostani három és féléves börtönbüntetés kettétörheti Dragnea pályafutását, mert ezen kívül van jó pár korrupciós ügye is. Azért is akarja a befolyása alá vonni a bíróságokat, hogy ezeket ne nagyon vizsgálják. Ezért kellett mindenáron megszabadulnia a különleges korrupcióellenes ügyészség főnökétől, Laura Codruta Kövesitől. A főügyésznő ugyanis már rács mögé juttatott minisztereket, sőt ex-kormányfőt is. Liviu Dragnea egyelőre megmenekült, de a korrupció problémája aligha oldódott meg azzal, hogy leváltották a korrupcióellenes ügyészség főnökasszonyát, aki élvezte az Egyesült Államok és az Európai Unió támogatását.

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez