Flow-élményre alapuló játékos feladatok várják a fiatalokat a Balaton partján

Tehetséges, de nehéz anyagi körülmények között élő diákok számára szervez teljesen ingyenes nyári táboroztatást az OTP Fáy András Alapítvány. A Balaton partján idén hetedik alkalommal megvalósuló Fáy Siker Tábor keretében összesen 160 gyermek élményalapú pénzügyi, gazdasági, gazdálkodási oktatására kerül sor a flow-élményre alapuló játékos feladatok és új technológiák, így például robotok segítségével. Emellett természetesen számos változatos szabadidős programra is lehetősége van a fiataloknak.

Idén 160 tehetséges, de nehéz anyagi körülmények között élő diák vehet részt az OTP Fáy András Alapítvány által szervezett nyári táborban. A négy turnusban, július 6. és július 26. között megvalósuló tábor keretében a részt vevő gyerekek az OK Oktatási Központ nemzetközileg elismert, élményalapú tréningjein sajátíthatják el az alapvető pénzügyi, gazdasági, gazdálkodási ismereteket.

Az Alapítvány idén immár hetedik alkalommal rendezi meg a Fáy Siker Tábort, amelyeken ez idáig összesen már több mint ezer általános- és középiskolás diák vehetett részt. Egy-egy turnus hat napot ölel át, amely még intenzívebb befogadást tesz lehetővé, mint év közben az egynapos tréningjeink. Fontos továbbá aláhúzni, hogy ilyenkor a trénereink is még inkább oda tudnak figyelni az egyéni igényekre, a diákok személyes fejlődésére és visszajelzéseire, amely tovább növeli az oktatás hatékonyságát és mélyíti az ismeretanyag elsajátítását.”

– fogalmazott Dr. Schrankó Péter, az OTP Fáy András Alapítvány ügyvezetője.

Hajókázás, fagyizás és programozható robotok 

Ahogyan az OK Oktatási Központ évközi tréningjein, úgy a balatonszemesi nyári táborban is a flow-élményre alapuló játékos feladatok és legújabb technológiák bevetésével teszik az Alapítvány munkatársai még érdekesebbé a tréningeket a diákok számára. Így egy-egy feladat során többek között programozható robotokat, tableteket, de még saját fejlesztésű kártyajátékot is felhasználnak az oktatók a képzés színesítésére. A délelőtti tréningek után délutánonként különböző szabadidős programok, strandolás, sport, csoportos játékok, kirándulások, hajókázás teszik teljessé a gyerekek számára a nyaralás élményét.

„Az eddigi tapasztalataink azt mutatják, hogy bár a gyerekek egy-egy Fáy Siker Tábor során talán a délelőtti tréningeket várják a legkevésbé, a végén mégis ezeken a foglalkozásokon megszerzett élményeik teszik a legemlékezetesebbé számukra a tanulással egybekötött nyaralást. Sok gyermek számára külön inspirációt jelent, hogy a Fáy Siker Tábor jelenti az első alkalmat, amikor életükben először eljuthatnak a Balaton partjára.”

– fűzte hozzá Gróf Henrik Balázs, az OTP Fáy András Alapítvány oktatás-szakmai igazgatója.

A tábor négy turnusából az első három középiskolai diákoknak szól, míg a negyedik az általános iskolásoknak. A programban azok a magyarországi iskolák vesznek részt, amelyekkel az OTP Fáy András Alapítvány szoros együttműködést valósít meg a diákok pénzügyi tudatosságának fejlesztése céljából. A részt vevő gyerekek kiválasztása során a legfontosabb szempont a jó tanulmányi eredmény, de sokat nyom a latban a nehéz szociális helyzet is. A táborozókra az Alapítvánnyal együttműködésben a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekekkel foglalkozó Vigyázó Kéz Gyermekvédelmi Egyesület és a Csányi Alapítvány a Gyermekekért is tehet javaslatot.

A Fáy Siker Tábor helyszíne idén már ötödik alkalommal az OTP Bank Balatonszemesi Üdülőszálló és Oktatási Központja, amely kiváló körülményeket biztosít, a táboroztatás megvalósulását pedig a Magyar Nemezti Bank is támogatja.

Az OTP Fáy András Alapítványról és az OK Projektről

Az OTP Fáy András Alapítvány 1992-ben jött létre azzal a céllal, hogy a fiatalok számára színes programokat nyújtson, segítse őket támogató tevékenységével. 2012 novemberében a pénzügyi, gazdasági edukáció és a magyar köznevelés szempontjából mérföldkőnek számító program indult az OTP Fáy András Alapítvány irányításával: a budapesti Benczúr utcában európai uniós forrás felhasználásával a térségben – egyedülálló módon – megkezdte működését a Középiskolások Országos Pénzügyi és Gazdasági Oktatóközpontja, röviden az OK Oktatási Központ. Az OK Oktatási Központ a legmodernebb audiovizuális eszközökkel ellátott tantermeiben fogadja és oktatja az ország különböző pontjairól érkező diákokat, illetve az Alapítvány eddigi tevékenységét megtartva új eszközrendszerrel támogatott, utazó oktatói hálózatot üzemeltet. Ezek során saját fejlesztésű pénzügyi, gazdasági, gazdálkodási oktatási anyagait használja fel oly módon, hogy a tréningszerű elemeket tartalmazó modulok mindegyike eleget tegyen a „szórakoztatva tanítást” előtérbe helyező elvárásoknak. A szórakoztató tréninganyagok mellett az idelátogató csoportok többek között a sport, a média, a környezetgazdálkodás és az üzlet relációjával, továbbá a pénz evolúciójával is megismerkedhetnek.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez