A First Lady védelmébe vette LeBron Jamest, akit férje bírált

A világhírű kosárlabdázó több interjúban bírálta Donald Trumpot, amiért megosztja az amerikai közvéleményt és megtestesíti a fajgyűlöletet. Válaszul Trump azt írta Twitteren, hogy a világ legbutább televíziós riportere megpróbálta értelmes emberként bemutatni LeBron Jamest, ami egyáltalán nem könnyű…

Melania Trump szóvivője ezt követően közleményt adott ki, melyben megdicsérte a kosárlabdázót, mert jótékony cselekedeteivel a gyerekek javát szolgálja. A First Lady arra célzott, hogy LeBron James alapítványa ingyenes tanulási lehetőséget biztosít 240 gyereknek Akron városában. Itt született LeBron James, aki elmondta: jól ismeri a hátrányos helyzetű gyerekek problémáit, hiszen annak idején maga is közéjük tartozott. Most viszont megengedheti magának, hogy támogassa azokat, akik nem tudnának fizetni az iskolának.

A kosárlabdasztár nagyon kötődik szülőföldjéhez. Clevelandben – Akron közelében – kezdett el az élvonalban játszani. Nemrég bajnoki címhez segítette a Cleveland csapatát, amely már nagyon régen nem nyert semmit sem az élvonalban.

Ez életem legnagyobb tette – írta Twitteren LeBron James. Aki ezt amolyan búcsúajándéknak is szánta Ohio államnak, mert a következő szezonban már a Los Angeles Lakersben játszik majd. Kosárlabdázó társai felsőfokú jelzőkkel méltatták LeBron James nagyvonalú tettét. Több mint sportoló: nagy ember is – írta róla az amerikai sportsajtó. LeBron James többször összekülönbözött Trump elnökkel, akit azzal vádolt, hogy elhanyagolja a szegények ügyét és a faji ellentétek esetében régi világbeli nézeteket vall. LeBron James amellett, hogy a világ talán legjobb kosárlabdázója, vállalkozó is, aki hatalmas vagyon felett rendelkezik. Reklámbevételeit nem közli a nyilvánossággal, de a sportsajtó szerint LeBron James vagyona megközelíti az egymilliárd dollárt.

Kép: Vagebone

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez