Egy nap Thaiföldön – Budapesten

A Vajdahunyad Várában repülhetünk el most vasárnap a varázslatos Thaiföldre. Képzeletben és érzékinkkel mindenképpen, de lesz, aki valósan is. Mondjuk máris a részleteket.

Tavaly 5-6 ezren voltak a második budapesti Thai Fesztiválon, az idén ennél is több érdeklődőt várnak a  Városligetbe a szervezők, a Thaiföldi Királyság magyarországi nagykövetsége, a budapesti Thai Kereskedelmi Központ, a Thaiföldi Turisztikai Hivatal és a Thaiturizmus utazási iroda.

Középen nagykövet.
Középen Jakkrit Srivali nagykövet.

Lesz minden a Vajdahunyad Várában szeptember 2-án, délelőtt 10 és délután 6 között, ami segít megtapasztalni a thai élményt. A programokat maga a nagykövet, Jakkrit Srivali sorolta az újságíróknak. Táncosok jönnek Budapestre olyan különleges táncokkal, amelyek még otthon, Thaiföldön is ritkán láthatók. Lesz klasszikus thai bábelőadás, amely elfeledtet velünk mindent, amit korábban erről a műfajról tudtunk. A színpadokon táncműsorok, a thai box akadémia bemutatója, főzőshow váltják majd egymást: délben a Green Thai étteremből Tamási Zoltán és Vastag Tamás  főz élőben, délután az idei Konyhafőnök győztese, Böröcz Zsófi készít majd lazacos curryt, a színpadok között pedig a hat legjobb budapesti thai vendéglő fogásait kóstolhatjuk. Ha pedig további kényeztetésre vágyunk, négy spa és masszázsszalonba is betérhetünk. Az idei fesztivál különlegessége az a sarok, ahol friss, egzotikus nevű, Thaiföldről érkezett gyümölcsöket mutatnak be.

unnamed (1)

A gyerekekre is gondoltak, őket például arcfestéssel, gyurmázással, közös színezéssel, rajzolással várják. De lehet vásárolni thai kézműves termékeket is, két szerencsés nyertes pedig Bangkokba szóló repülőjeggyel térhet majd haza a Thai Airways tombolájáról – ezt fél 5-kor sorsolják majd ki. Lesz ernyőtánc és Muay Thai, thai box is – ez a pusztakezes harcművészet nagyon sok követőt vonz világszerte. Magyar fellépőt is láthatunk a Thaiföldhöz ezer szállal kötődő énekes, Arnóczky Noémi személyében. A belépés a szeptember 2-i thai fesztiválra ingyenes – tudtuk meg a stílusosan az Andrássy úti Tom Yum étteremben tartott tájékoztatón.

unnamed

Ahol a Thaiföldi Királyság budapesti nagykövete azt ígérte: az idén még jobb, még ütősebb rendezvény várja az érdeklődőket, mint tavaly vagy azt megelőzően. Thaiföld és Magyarország messze van egymástól a térképen, nem nagyon tudunk egymásról. Viszont sok mindenben hasonlítunk: élvezzük a jó ételeket, a zenét, szeretjük a táncot, a sportokat – mondja a nagykövet. A fesztivál célja éppen az, hogy a kultúrán keresztül közelebb hozza egymáshoz a két népet – azokat is, akik nem tudnak elutazni Thaiföldre.

DSCF1009

Azok pedig, akik eljutnak Magyarországról az egyre népszerűbb dél-kelet-ázsiai országba, nincsenek kevesen. Csajághy Pétertől, a Thaiturizmus Utazási Iroda ügyvezetőjétől megtudtuk, hogy tavaly a thai turisztikai hivatal adatai szerint 32.000 honfitársunk lépett be az országba, idén pedig – úgy tűnik – tovább nő ez a szám.

DSCF1024

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez