Pokolian drága volt a döglött patkány a levesben

Átszámítva 53 és negyed milliárd (!) forintba került egy népszerű kínai étteremláncnak az, hogy egy terhes nő döglött patkányt talált a levesében.

Az eset Santung tartományban történt, a Hsziabu Hsziabu lánc részvényeinek árfolyama a béka feneke alá süllyedt utána. A nő nagyjából egy hete emelte ki evőpálcikáival a döglött rágcsálót az ételből, az erről posztolt fotók aztán úgy terjedtek, mint a szélvész, gyakorlatilag mindenkinek a kedvét elvéve attól, hogy kísérletet tegyen az étteremlánccal.

_103404479_711307fed1093302984b3490df62c68d

A santungi vendéglőt átmenetileg bezárták, vizsgálat indult. A tulajdonosok állítólag 200 ezer forintnyi jüannal akarták kárpótolni a gyomorforgató élmény után a vendéget. A BBC szerint a helyi Kankan News tudósítója beszélt a férjjel, aki visszautasította az ajánlatot. Azt mondta, csak akkor döntenek a kompenzáció mértékéről, ha a feleségét tetőtől talpig kivizsgálták az orvosok. Ugyanis már jó pár kanállal fogyasztott az ételből, amikor észrevette a döglött patkányt.

A család külön sérelmezi, hogy az egyik alkalmazott azt tanácsolta: vetessék el a babát, ha attól félnek, hogy baja esett az ételtől. Sőt még pénzt is ajánlott az abortuszra.

Az étteremlánc részvényei kedden voltak a mélyponton, azóta lassan elkezdtek visszakúszni. Van, aki úgy véli: a Hsziabu Hsziabu nagyon is tiszta intézmény, kitűnő konyhával, vélhetően nem tehet arról, hogy a patkány a levesbe került.

A hotpot, vagyis forró fazék, amiből a patkányt a terhes nő kihalászta, nagyon népszerű étel Kínában és Ázsia más részein is. Az asztal közepén rotyogó alaplében a vendégek maguk főzik meg a különféle zöldségeket és húsokat.

 

Fotó: Weibo

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez