Büszkék lehetünk a most véget ért vizes világkupára

Azt kapta a FINA a budapesti világkupa-premiertől, amit a tavalyi vizes világbajnokság után elvárt a házigazdáktól – mondják az illetékesek.

Magasra emelte a mércét a tavalyi budapesti és balatonfüredi FINA világbajnokság az elkövetkezendő magyarországi vizes sportesemények házigazdái előtt. Ennek az elvárásnak kellett megfelelnie a szombaton befejeződött háromnapos Világkupa verseny szervezőinek is, ráadásul egy olyan gyorsan pergő eseményen, amelyhez hasonlót a kifejezetten tapasztalt rendezőnek számító Budapesten eddig még egyszer sem hoztak tető alá.

„A FINA szakmai delegátusai nem arról híresek, hogy a szervezés időszakában folyamatosan a házigazdák vállát veregetik, a küldetésük ugyanis elsősorban abból áll, hogy kiszűrjék a hibákat, adott esetben pedig a feladatok gyorsabb megoldására ösztönözzék a rendezésben résztvevő partnereiket. A dicsérő szavakkal ezúttal is fukaron bántak, egészen az utolsó versenynap legutolsó döntőjéig, amikor már mosolyogni is láttuk őket, és az elismerésük jeléül végre kimondták, hogy „Very good job”, azaz a „Szép munka volt” – nyilatkozta Szántó Dávid, a szervező bizottság elnöke a Duna Aréna Hírlevelének. Úgy gondolja, hogy a nemzetközi szövetség azt kapta a budapesti VK állomástól, amit a tavalyi vizes VB után elvárt a magyar házigazdáktól.

Dávid idén döntött úgy, hogy hivatásos sportszervezőként is kipróbálja magát. Biztatást jelenthetett a számára, hogy tavaly a többszörösen összetett képletű vizes világbajnokságon ő töltötte be a sportigazgatói tisztet, ami azt jelentette, hogy közvetve, de olykor közvetlenül is hat vizes sportág, illetve ágazat versenyeinek a lebonyolításáért volt felelős. A népszerű sportcsatornán Szántó tehát már nem „képernyős”, ám a FINA egyre gyakrabban bízza meg az internetes élő közvetítések kommentátori szerepének betöltésével.

„Büszke vagyok a kis csapatomra, arra az alig több, mint 10 munkatársamra, akik a nyáron a balatonfüredi nyíltvízi Világkupa verseny megszervezésének és lebonyolításának nem könnyű feladatát is jól oldották meg – folytatta a szervező bizottság elnöke, aki elárulta, hogy az elmúlt három hónap szinte kizárólag csak a megfeszített munkáról szólt. – A legapróbb részletekre is kiterjedt a figyelmünk, így a hajrához úgy érkeztünk, hogy már minden olajozottan működött. A Világkupa első napjának vége felé felhívtam a Duna Arénából a feleségemet, és a „tudósításomat” azzal kezdtem, hogy unatkozok, mert „csak” néznem kell a versenyeket. Ezt az érzést és nyugalmat kívánom minden versenyszervezőnek…”

Szántó Dávid valóban maroknyi szervező csapatot vezetett, a VK budapesti „főhadiszállásán” háromszor kevesebben tevékenykedtek, mint Eindhovenben, ahol 32 szakember összefogásával sikerült megfelelni a FINA elvárásainak.

„Igyekeztünk a lehető legjobban „eladni” az eseményt. Örülhetünk annak, hogy elfogadta a meghívásunkat Eric Moussambani, azaz Eric, az Angolna, és vele együtt a magyar sport kiválóságai is, akik láthatóan nagyon élvezték a szokatlan szerepüket. Egyenlítői Guinea-i sportoló most először versenyzett a Duna Arénában, és ezt azok a honfitársaink sem fogják elfelejteni, akik a közelmúltban tanultak meg úszni, és most egy régi olimpikonnal mérhették össze a tudásukat. Nagy megtiszteltetésnek számított, hogy Eric társaságában a magyar úszósport nagyjai, élükön Wladár Sándor elnök úrral, a Parlamentbe is ellátogathattak, ahol Orbán Viktor miniszterelnök úr fogadta a küldöttséget. Mindannyiunknak úgy tűnt, hogy élvezte a különleges társaság jelenlétét.”
A budapesti VK versenyeken három világcsúcs született – több, mint az eddigi állomásokon -, ráadásképpen egy számban az eddigi legjobb junior teljesítményt is sikerült túlszárnyalni. A magyar színek képviselői közül aranyérem csak Hosszú Katinkának jutott, de csapattársai is kitettek magukért. Külön is említést érdemel, hogy házigazda országként a magyar úszósportot nem csak válogatott versenyzők képviselhették, hanem klubszínekben többtucat tehetséges fiatal is. Akik olyan nagyságok társaságában adhattak számot a tudásukról, mint a svéd, Sarah Sjöström, a kínai Wang, illetve a dél-afrikai Chad le Clos, az ausztrál Mitch Larkin, az orosz Vlagyimir Morozov és mások.

„Budapest, illetve a Magyar Úszó Szövetség megbízatása négy évre szól, így örömmel számolhatok be arról, hogy jövőre és aztán még két évig újabb VK csúcstalálkozók lesznek a Duna Arénában, remélhetően a mostaninál is nagyobb mezőnyökkel, sok-sok világhírnévnek örvendő úszóval” – mondta befejezésül Szántó Dávid, hozzátéve, hogy a Magyar Úszó Szövetség nélkülözhetetlen támogatást kapott a Duna Arénától és a létesítményt üzemeltető Bp2017 Nkft szakembereitől.

 

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez