Fiatal nőé a 3 ezer éves tetovált múmia

Összesen 30 tetoválás van a múmián, melyet még 2014-ben találtak a Nílus nyugati partján, a thébai nekropoliszban. Hogy kié, azt mostanra sikerült megtudni.

A múmiára egy francia régészcsoport bukkant rá. Franciaországban, a Keleti Tanulmányok  Intézetében (IFAO) vizsgálták meg, infravörös technológiával. Kiderült, hogy egy Krisztus előtt 1300 és 1070 között élt nőé, aki 25 és 34 év közötti lehetett, amikor meghalt.

Az egyedülálló tetoválások a test különböző részein helyezkednek el: a nyakon, a háton, a vállakon és a karokon. Bikákat, lótuszvirágokat, egy csoport lábas jószágot ábrázolnak. Meg Hórusz szemét, az embertestű, sólyomfejű istenét. Az utóbbi a védelem, a királyi hatalom, a jó egészség ősi egyiptomi szimbóluma. A kutatók úgy vélik: a régi hiedelmek szerint mindent látó szem ábrázolása arra utal, hogy a nő fontos vallási szerepet töltött be.

udjat_eye_by_cm8647-d4uip0i

Hogy pontosan milyent, azt még nem tudják, mint ahogy a nevét is homály fedi egyelőre. Az egyiptomi műemlékvédelem első számú vezetője, dr. Mosztafa Waziri szerint annyi szinte biztos, hogy magas rangú hivatalnok volt vagy a társadalmi elit tagja. Ahol a maradványait megtalálták, ott több más tetovált múmia is feküdt, de azokon csak kis vonalak vagy pöttyök láthatók. A fiatal nőé az első, amelyen valódi figurák vannak. A különleges múmiát visszahelyezték a TT 291-es sírba, hogy ugyanolyan körülményeket biztosítsanak neki, mint amilyenek 3 ezer éve voltak, amikor eltemették.

Forrás, fotó: Egyptian Street

(Visited 3 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez