Egyetlen ökölharc okozta 13 ember halálát – videó

Kínában folyóba zuhant utasaival egy busz. A biztonsági kamerák felvételei szerint azért, mert a sofőr ökölharcba keveredett az egyik utassal.

Az eset még vasárnap történt Csungkingban, a busz 50 métert zuhant, mielőtt a Jangce vízébe csapódott. 13-an haltak meg, két embert pedig még eltűntként tartanak nyilván.

Először azt hitték, hogy egy ütközést akart kikerülni a sofőr, azért rántotta el a kormányt. De a biztonsági kamerák felvételeiből most kiderült, hogy pillanatokkal korábban egy női utas ütötte meg, ő pedig visszavágott.

A nagy sebességgel robogó jármű először áttért a szemközti sávba, aztán törte át a híd korlátját. A rendőrök most már biztosak abban, hogy az ökölharc okozta a tragédiát – írja a China Daily. A kínai médiában közzétett felvételen tisztán hallani, amint az utasok sikítoznak.

A 48 éves támadót azonosították. Kiderült az is, hogy a nő azért esett neki a mobiltelefonjával a sofőrnek, mert az nem állt meg ott, ahol ő le akart szállni.

A baleset után nagy erőkkel indult meg a mentés, búvárcsapat és több tucat csónak kutatott túlélők és holttestek után. De túlélő egy sem volt. A buszt 71 méter mélyről emelték ki.

Fotó: Reuters

(Visited 1 times, 1 visits today)

1 hozzászólás ehhez a cikkhez

  1. Kovács Attila

    Úgy tűnik, hogy direkt vezette bele a folyóba a buszt. Lehet, hogy a nő tudott erről, és ezt akarta megakadályozni.

    Válasz

Válasz erre Cancel