Az elnöki vérvonal miatt folyik a vér Gabonban

Több százan vonultak az utcára a gaboni fővárosban, hogy Ali Bongo Ondimba elnök ellen tüntessenek. A rohamrendőrök nagy erőkkel vonultak ki és többször is összecsaptak a tömeggel. A harcokban legalább hárman veszítették életüket.

„Ali takarodj! 50 év túl hosszú idő.” – ezt skandálták az ellenzéki tüntetők, akik Ali Bongo Ondimba elnök azonnali lemondását követelték a gaboni fővárosban. A megmozdulás békésen indult, de hatóságok erőszakos fellépése miatt erőszakba torkollott. Az ellenzéki koalíció azzal vádolta meg a kormányt, hogy szándékosan vetette be ellenük a rendőrség különleges alakulatát, hogy elrettentse őket a további tüntetések szervezésétől. Szemtanúk pedig arról számoltak be, hogy a rendőrök éleslőszerrel lőttek a tömegbe és három tüntetőt megöltek. A kormány azonban a tüntetőkre hárította a felelősséget és azzal vádolta meg őket, hogy szándékosan provokálták ki az összecsapásokat. A gaboni belügyminiszter azt mondta, hogy a tüntetők késekkel támadtak a rendőrökre és Molotov-koktélokkal dobálták meg őket, ami miatt sokan súlyos sérüléseket szenvedtek. Ezek után pedig fosztogatásokba kezdtek a fővárosban és gépkocsikat gyújtottak fel. A miniszter szerint a tüntetők többsége kábítószer hatása alatt volt, ezért került sor erőszakos összecsapásokra. A hatóságok körülbelül 100 embert tartóztattak le, köztük 10 külföldi személyt. A tüntetés miatt a rendőrség megerősítette jelenlétét a fővárosban.

Gabonban egyre feszültebb a helyzet, miután megjelent Pierre Pean könyve, amelyben azt állítja, hogy Ali Bongo Ondimba elnök valójában nem vér szerinti fia Omar Bongónak, aki 42 évig irányította az országot. A 76 éves francia újságíró azzal vádolja Gabon jelenlegi elnökét, hogy eltitkolja valódi származását, ezért hamis papírokkal, anyakönyvel, illetve diplomával rendelkezik. Szerinte Ondimba valójában nigériai, akit a biafrai polgárháború idején fogadott örökben Omar Bongo elnök. Ondimba akkor 10 éves volt. A francia újságíró azzal is megvádolta a gaboni elnököt, hogy a legutóbbi választásokon csalásokkal biztosította be győzelmét és Afrika egyik leggonoszabb emberének nevezte, aki képes mindent megtenni annak érdekében, hogy megőrizze hatalmát. A Hazugságok és fosztogatások. című könyve egyébként hatalmas felháborodást váltott ki szerte a világban és komoly kritikákat kapott. Bírálói szerint Pean állításai nem megalapozottak és a könyv is rosszul lett megírva. Szerintük a 76 éves újságíró valódi célja a botránykeltés volt, hogy ismét a figyelem középpontjába kerüljön. A gaboni ellenzéki viszont kivizsgálná Ondimba elnök múltját, hogy kiderüljön az igazság. A gaboni törvények értelmében ugyanis csak az lehet az ország elnöke, aki Gabon területén született és mindkét szülője bizonyítottan gaboni származású, illetve állampolgár.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez