Putyin: jót tárgyaltunk Trumppal

Homár, csirke és krumpli volt a menü az Élysée-palotában, ahol négyesben tárgyaltak a világ fontos kérdéseiről: Donald Trump és Vlagyimir Putyin mellett jelen volt a vendéglátó, Emmanuel Macron és az ENSZ főtitkára, Antonio Gutterres is.

Néha bekapcsolódott Angela Merkel német kancellár is – tudatta az Élysée-palota sajtóközleménye. A társalgás nyelve az angol volt. Putyinnak ez nem az erőssége, ő inkább németül beszél, ezért  tolmács segítségével vett részt az eszmecserében.

A résztvevők elsősorban a Közel-Keletre és a Koreai-félszigetre koncentráltak, ahol az USA és Oroszország szemben áll egymással. Jó beszélgetést folytattunk és megállapodtunk abban, hogy a G20 csúcson folytatjuk az eszmecserét – nyilatkozta Vlagyimir Putyin Párizsban.

Az ebéd után nemzetközi békefórumot tartottak: ezen minden meghívott részt vett, kivéve Donald Trumpot. Az USA elnöke egy amerikai katonai temetőben koszorúzott. Amerikának komoly vitái vannak nemcsak Oroszországgal, de európai szövetségeseivel is. Macron elnök közös európai hadsereget szeretne, de ezt Donald Trump elutasítja. A párizsi csúcstalálkozó, melyet az első világháborút lezáró fegyverszünet századik évfordulóján tartottak, jó alkalom volt arra, hogy a világ vezetői találkozzanak egymással. A következő ilyen lehetőség a hónap végén lesz a G20 csúcson Argentínában.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez