Mi volt az emberiség legrosszabb éve a történészek szerint?

A legsötétebb esztendőben egy vulkánkitörés keserítette meg az emberek életét.

A Nottinghami Egyetem professzorai elemezték a történelmet, hogy megállapítsák, melyik év lehetett a legrosszabb az emberiségnek. A járványok, háborúk, népirtások elől egy természeti katasztrófa vitte el a trófeát. 536-ban egy óriási vulkánkitörés szó szerint sötétbe borította az északi féltekét. Az izlandi tűzhányó hamufelhője nem engedte át a napfényt, leesett a hőmérséklet is, a drasztikus időjárásváltozás hatalmas viharokat hozott, ami kihatással volt a termésre, 30 éven át tartó éhínség szakadt az emberiségre. Közben felütötte a fejét a bubópestis, ami szintén rengeteg halottal járt.

A tanulmány egyik szerzője, Michael McCormick a Science Magazinnak elmondta: “Ez volt a kezdete az egyik legrosszabb időszaknak a történelemben”. A helyzetet jól szemléltetik a bizánci Procopious feljegyzései is, aki szerint a Nap egész évben úgy világított, mintha a Hold lett volna. A szörnyűségekből 30 évnyi szenvedés után indult meg a kilábalás, de a 6. századi vulkánkitörés következményeit még csaknem 100 évig nyögték a kor emberei.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez