Az atomprogramot nem befolyásolja az olajár

Irán a csökkenő bevételek ellenére sem hátrál meg nukleáris téren és továbbra is támogatja Szíriát.

 A Reuters hírügynökség több gazdasági és politikai elemzőt is megkérdezett arról, lehetnek-e politikai hatásai a csökkenő olajbevételeknek? A válaszadók többsége szerint nem, mert a nukleáris programról illetve a legfontosabb stratégiai katonai ügyekben Ali Khamenei ajatollah, a legfelső vezető dönt és nem a kormány. A színfalak mögött persze zajlik egy érdekes küzdelem a mérsékelt Rohani elnök (képünkön) és a vallási vezetők, illetve a forradalmi gárda vezérkara között. Pillanatnyilag úgy látszik, hogy a gazdasági nehézségek nem vezetnek szociális robbanáshoz. December elején 30 százalékkal emelkedett a kenyér ára, de emiatt egyetlen tüntetés sem volt. Persze a „nyugalom” fenntartásához szükség van a belbiztonsági és a titkos szolgálatok hatékony működésére is. Az infláció húsz százalékos, de volt már ennél brutálisabb pénzromlás is Iránban. Rohani célja a megegyezés a Nyugattal az atomprogram ügyében, hogy megszabaduljanak a szankcióktól. De a kemény vonalas vallási és katonai vezetők nem hajlandók érdemi engedményre. Ugyanígy kitart Irán Asszad szíriai elnök és rendszere támogatása mellett, gazdasági és katonai téren egyaránt. Ez beleillik Rohani koncepciójába is, ő ugyanis a katonai kiadások erőteljes növekedése mellett foglalt állást, amikor előterjesztette a jövő évi költségvetést. Igaz, ez még hetvendolláros hordónkénti olajárral számolt és azóta az ár járt már hatvan dollár alatt is. (Fotó:AFP)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez