Megmentette barátját a hős majom

India egyik forgalmas pályaudvarán történt, hogy egy majmot megrázott az áram, miközben a magasfeszültségű dróton sétálgatott. Azonban barátja rögtön a segítségére sietett.

A szerencsétlen állat a sínekre esett, ahol ájultan feküdt, egy másik majom pedig különböző módokon próbálta felébreszteni.
Próbálta vízbe dobni is, hátha attól felriad a másik majom, de már úgy tűnt, hogy semmi sem fog működni.
A jelenség körülbelül 20 percig tartott, miközben a peronon álló emberek egyszerűen csak bámultak és fotóztak telefonjukkal. Amikor végül sikerült visszahoznia halottnak hitt társát, az egész pályaudvar üdvrivalgásban tört ki.

Fotó: Eurorpess AFP Images

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez