Mecsetadó Németországban

A katolikus és protestáns hívők egyházi adót fizetnek Németországban, ahol ennek mintájára kidolgozzák a mecsetadó tervezetét. Erről nyilatkozott a legnagyobb kormánypárt vallási ügyekben illetékes képviselője.

Thorsten Frei /CDU/ a Die Weltnek elmondta: a mecsetadó lehetővé teheti, hogy ne a külföldi szponzoroktól függjenek a muzulmán közösségek Németországban.

Nemcsak Németországban, de sok más európai országban is problémát jelent, hogy a külföldi támogatók gyakran szélsőséges szalafista eszméket terjesztenek a mecsetekben. Az iszlamista merényletek jelentős részét olyan muzulmán fiatalok követik el, akik már Európában születtek, de szélsőséges prédikátorok hatására a dzsihád híveivé váltak. Olykor államok is szponzorálnak olyan mecseteket, ahol nyíltan bírálják a német alkotmányt. Szaúd-Arábia és Törökország az élen jár ebben. Németországban több mint hárommillió török éldegél – többségük évtizedek óta. Mégis sok fiatal beilleszkedési gondokkal küszködik: rájuk nagy hatással lehetnek a mecsetekben prédikáló imámok. Ha ők a fizetésüket nem külföldről kapják, hanem a saját közösségüktől, akkor valószínűleg kevésbé prédikálnak szélsőséges eszméket, hiszen a muzulmánok döntő többsége beilleszkedni akar Németországban. Ezt fejtegette a Die Weltnek adott interjújában Seyram Ates, aki egy mérsékelt mecset vezetője Berlinben.

Az egyházi adót az állam szedi be Németországban és tovább adja az egyházaknak, melyek jórészt ebből fedezik a működési költségeiket. Kérdés, hogy a muzulmán hívők hajlandóak lesznek-e erre, hiszen jó részük viszonylag szegény? Ők elvárják, hogy mások tartsák fenn a mecsetet, ahol az imáikat elmondhatják. Jelentős részük nem nagyon bízik az államban Németországban sem. Az új törvény végrehajtása tehát nem lesz egyszerű, de mindenképp pragmatikus kísérletet jelent arra, hogy a helyi muzulmán közösségek vegyék kézbe a vallási életet Németországban, és ne hagyják, hogy külföldi szponzorok szélsőséges prédikátorokat hozzanak a mecsetekbe, ahol komolyan befolyásolhatják a két világ között hányódó muzulmán fiatalokat.

Fotó: Köln központi mecsetje / Wikimedia Commons

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez