Rekord az Antarktiszon: egyedül szelte át a földrészt egy 33 éves amerikai

Colin O’Brady korábban triatlonversenyző volt és rekordidő alatt mászta meg a világ legmagasabb csúcsait a Himalájában. Most csaknem 1600 kilométert tett meg egyedül – maga után húzva szánját, melynek a súlya kezdetben 180 kiló volt.

Végül már nem aludt, mert mindenképp az első ember akart lenni, aki egyedül átszelte az Antarktiszt.

Az amerikai férfi ugyanis egy brit társával versenyzett. Kezdetben a brit vezetett, de azután Colin O’Brady került az élre, és elsőként csapott a célba. Minderről az Instagramon számolt be. Megírta, hogy élete legnehezebb 32 órája volt, amikor alvás nélkül hajrázott, de egyben ez az időszak a legemlékezetesebb az életében. Az Antarktisz átszelését szólóban a New York Times a 21. század egyik leginkább figyelemreméltó eseményének nevezte.

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez